Létrehozva: 2017.10.19.

Hujber miatt változtatnak nevet a névrokonai

Hujber Ferenc elhagyta az országot, és nem is tudja, micsoda felháborodást hagyott maga után.

Egy darabig talán vicces, de hosszú távon bosszantó lehet, ha folyamatosan összetévesztik az embert valakivel. Főleg akkor kellemetlen a helyzet, ha az illető egy hírhedt színész.

A minap egy érdekes levél érkezett szerkesztőségünkbe. Egy szombathelyi férfi arról számolt be, hogy a szomszédját folyamatosan zaklatják, ugyanis azt hiszik róla, hogy ő a színész, Hujber Ferenc apja. Nem telik el nap, hogy ne kapna telefonhívásokat, de még a kórházi ágyán is állítólagos fiáról faggatták. A férfi nem győzi már a magyarázkodást a névazonosság miatt. A %Ripost% utánajárt a dolognak, így derült ki, hogy a színész édesapján kívül Szombathelyen négy Hujber Ferenc él, akiknek pechükre fiaik is ugyanezt a nevet viselik. Mindannyian ráfaragtak már a névrokonságra...

A 64 éves Hujber Ferencnek a hivatallal gyűlt meg a baja. A nyugdíjas úr lapunknak elmondta: már a hideg futkos a hátán, ha meghallja a saját nevét.

"Amennyire áldás, pont annyira átok, hogy megegyezik a nevünk. Annyi rosszat hallani erről az emberről, hogy ha ilyen lenne a fiam, már rég kitagadtam volna a családból. Évek óta csak problémáink vannak a nevünk miatt. Én már ott tartok: elegem van, megváltoztatom a nevem! Egyszer ugyanis egy okmányirodában kerültem bajba, mert a színész lakcímét összekeverték az enyémmel. Azt mondták, nem fizettem be a kötelező biztosításomat, ezért bevonják a forgalmimat. Sok időbe és energiába került kibogozni a szálakat, nagy tortúra volt. Senkinek nem kívánom ezt!”

– magyarázta Ferenc, aki nem szeretne a színész árnyékában élni, és azonos nevű fiát is megpróbálja megvédeni.

Mindennap csörög a telefon

A 75 éves szombathelyi autószerelő már akkor ideges lett, amikor a nevén szólítottuk.  "Állandóan zaklatnak minket. Elegünk van már a színészből. Szerencsére a fiam nem hasonlít rá, de őt is Hujber Ferencnek hívják, tehát ő sem ússza meg. Szinte minden hónapban kapunk hívásokat, és most, hogy ez az ember itt hagyta a családját, megint minket hívogatnak, elegünk van belőle” – mondta zaklatottan Ferenc, akinek 41 éves fia egy iskolába járt a színésszel.

Ha kíváncsi vagy még több részletre az üggyel kapcsolatban, vedd meg a %RIPOST% napilap csütörtöki számát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Több millió éves sziklát rongáltak meg turisták Nevadában - videó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

magyarnemzet.hu

Meghekkelte a Real Madrid sztárja a City elleni tizenegyespárbajt + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük