Létrehozva: 2021.04.10.

Kitiltotta a párját a szülőszobáról Horváth Éva

Horváth Éva nagyon boldog, ugyanis a második gyermekét várja, ám ezúttal is vannak olyan elképzelései a szülést illetően, amelyekből nem enged.

Szerző ripost

Nem szeretné a gyermeke édesapját a szülőszobán látni Horváth Éva. A csinos modell a második gyermekét várja, a négyéves Kristófka hamarosan kistestvért kap, aki szintén fiú lesz.

Éva azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ahogy az előző terhességénél, úgy most is egyedül, a párja nélkül lehessen a szülőszobán.

Horváth Éva nem szeretne apás szülést
Fotó: Korponai Tamás / Ripost

„A párommal még nem beszéltünk erről, de nem tervezünk apás szülést. Kristóf érkezésekor sem volt bent, és ezzel se neki, se nekem nem volt gondom. Szerintem ezt az egész folyamatot nem kell a férfiaknak látnia, de persze azt is megértem, hogy van olyan kismama, akinek a párja jelenléte fontos és erőt ad. Én azonban nem ilyen vagyok” – mondta el az AcNewsnak Horváth Éva.

A kismama a várandósság elején nagyon fáradékony volt, és sokszor érezte magát rosszul, most azonban, hogy belépett a második trimeszterbe, ismét tele van energiával.

„Jól is jön, mert a tavasz beköszöntével újra sok a munka a kertemben. A gyomlálás az, ami a pocakom miatt egyre nehezebben megy, ezért abban lesz majd segítségem” – fogalmazott Éva, akinek a kisfia is nagyon várja a testvér érkezését. – „Tapasztalt fiús anyukaként szerintem sokkal könnyebb lesz majd újra babázni. Kristófka is nagyon várja már a tesót, folyton a pocakomat simogatja és kérdezgeti, hogy mikor bújik már ki onnan az öccse, mert már nagyon szeretne vele játszani.”

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét