Létrehozva: 2021.04.07.

Horváth Éva: Azonnal hívtam az orvosaimat

Többek között Horváth Éva, Dér Heni és Tápai Szabina sem hezitált sokat, amint engedélyezték a várandósok oltását, azonnal regisztráltak.

Horváth Éva kikérte az orvosai véleményét

Az egykori szépségkirálynő pár hete jelentette be, hogy 42 évesen ismét anyai örömök elé néz. Éva szerette volna minél előbb megkapni a vírus elleni vakcinát, most már túl is van az első oltáson.

„Egy ideig úgy volt, hogy kismamákat nem olthatnak, ezért le is mondtam arról, hogy megkaphatom az oltást. Aztán amikor bejelentették a szakemberek, hogy számunkra is elérhető a vakcina, azonnal hívtam az orvosaimat, akik csak megerősítettek abban, hogy nyugodtan regisztráljak és fogadjam el az oltást. Pfizert kaptam, nem tapasztaltam semmilyen mellékhatást vagy tünetet magamon” – mondta a Metropolnak a csinos kismama.

Pfizerrel oltották be a várnadós Évát (Fotó: Metropol)

Tápai Szabina: Jól vagyok, nincsen semmi bajom!

A harmadik gyermekével várandós sztáranyuka alapos megfontolás után döntött a vakcina mellett. Szeretett volna biztosra menni, ezért a családja mellett az orvosai véleményét is kikérte.

„Nyilván én is mérlegeltem az oltással kapcsolatban, kikértem a nőgyógyászom és a körzeti orvosom véleményét is. Átbeszéltünk mindent, az összes kérdésemre alapos választ kaptam. Emellett külföldi oldalakat is olvastam, és kikértem a családom véleményét is. Nagy kő esett le a szívemről, és ezek után nyugodtan regisztráltam oltásra, amit meg is kaptam. Pfizerrel oltottak be, és lekopogom nagyon jól vagyok, nincsen semmi bajom. Én arra biztatom azokat a kismamákat, akik gondolkoznak a védőoltáson, hogy beszéljenek az orvosaikkal, tegyék fel a kérdéseiket, és utána döntsenek” – árulta el a napilapnak Szabina.

Tápai Szabina harmadik gyermekével várandós (Fotó: TV2)

Dér Heni pár napja kapta meg a védőoltást

A csinos énekesnőnek már nem kell sokat várnia, hogy kezében tarthassa gyermekét, ugyanis már csak pár hét van vissza a terhességéből. Ennek ellenére nem akart kockáztatni a világjárvány idején, ezért ő is beadatta magának a védőoltást.

„Úgy gondolom, hogy számunkra a legjobb döntést hoztam, hogy megkaptuk a védőoltást. Nem mérlegeltem sokáig. Inkább egy jó Pfizer, mint egy undorító mutáns vírus. Miután megkaptam, volt egy kis izomláz az oltás helyén, de más tünetet nem észleltünk” – fogalmazott a közösségi oldalán Heni.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Dér Heni (@heni_der_official) által megosztott bejegyzés

A további részleteket elolvashatod a Metropol oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt