Létrehozva: 2019.08.10.

Hoppá, így hívja magát a műtétre váró Boros Lajos

A rádiós állítása szerint már túl van a nehezén, jól van, így elkerülhetetlenné vált az egyszer már elhalasztott beavatkozás.

Boros Lajos pontosan tudja, hogy a humor mennyi mindenre gyógyír, így hát közelgő prosztataműtétjét sem hajlandó túl komolyan venni. A rádiós állítása szerint már túl van a nehezén, jól van, így elkerülhetetlenné vált az egyszer már elhalasztott beavatkozás.

Borost ere­de­ti­leg má­jus­ban ope­rál­ták volna meg prosztatával, ám olyan rossz ál­la­pot­ban volt, hogy a be­avat­ko­zást nem vál­lal­ták az or­vo­sok. A madárcsontú rádiósnak azóta viszont sikerült felszednie néhány kilót, igaz, a versenysúlyától még messze jár, a doktor már úgy döntött, hogy szeptember elején sor kerül a kényes műtétre. Boros nem tehet mást, optimistán várja az operációt.

"Nagyon drukkolok, hogy minden jól sikerüljön. Ez a műtét persze már nem olyan súlyos, mint a szívműtétem volt, ahhoz képest egy kis apróság. A műtétig én csak Proszt Tatának hívom magam" - nevetett Boros, aki tavaly júliusban feküdt be a kórházba a szívműtétje miatt.

Bár úgy tervezte, hogy az operációt követően pikk-pakk egészséges lesz és hazamehet, a sors máshogy akarta: Boros öt hétig feküdt kómában, és nagyon nehezen nyerte vissza az erejét. A rádiós csak pszichológus segítségével tudta feldolgozni a történteket, ráadásul rehabilitációja azóta is folyamatosan tart. Emellett cukorbetegsége sem könnyíti meg az életét, több gyógyszert is szed, és a súlyával is küzd. Egyértelmű, hogy a rehabilitáció nagyon sok pénzbe kerül. Talán ezért is történt, hogy úgy döntött: eladja veresegyházi telkét, hogy anyagilag is helyrejöjjön.

Ha érdekel, hogy a rádiósnak sikerült-e eladni a telket, keresd a %RIPOST% szombati lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek