Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.10.

Hatalmas boldogság: Máris otthon van Hódi Pamela újszülött kislánya

Hódi Pamela mostanra két kislány édesanyja, a boldogsága leírhatatlan.

Hódi Pamela múlt pénteken jelentette be, hogy párjával már a szülőszobán vannak.

Hódi Pamela otthon van már újszülött lányával (Fotó: Ripost)

A modell immáron kétszeres, lányos anyuka, aki a legfrissebb Insta-bejegyzése alapján már otthon pihen kisbabájával.

A nevét még nem osztották meg a nyilvánossággal, de Pamela a szülés előtt jelezte, Natival ellentétben, a második gyerkőcöt nem fogják gyakran mutogatni.

„Elhatároztam, hogy ezúttal nem fogok rohangálni a szülés után, két hónapig csak a picivel leszek, nem lesz olyan, hogy fotózásokra, forgatásokra kell sietni. Bencével már megbeszéltük, hogy a kicsit nem fogjuk bevonni a médiába. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem mutatjuk meg, de csak minimálisan. Igyekszem tanulni a korábbi hibáimból, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez hiba volt, egyszerűen csak tapasztaltabb vagyok mostanra”nyilatkozta az anyuka.

Ígéretéhez hűen, Instagram-sztorijában sem látszik a baba arca, csupán a büszke apuka, Tóth Bence , aki a bölcsőben fekvő első gyermekét puszilgatja. A legfontosabb, hogy már biztonságban, otthon van a négytagú család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel