SZTÁRDZSÚSZ

Már az első nap barátot talált Hódi Pamela

A gyönyörű anyuka komoly feltűnést keltett a forgatások alatt. A helyi férfiak hamar felfigyeltek rá és persze párjára is.
  • Szerző: Buster

Ahogyan az Ázsia Expressz 2 első szériájában is, most is az volt a párosok első feladata, hogy megtalálják a saját nevükkel ellátott hátizsákjaikat, melyek hű társaik lesznek a heteken át tartó utazás során. Hódi Pamela és Huszár Zsófi kellékeit például egy zsúfolt halpiacon rejtette el a stáb.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Pamelának nem volt éppen ínyére, hogy bokáig gázoljon a mindent ellepő bűzös trutyiban, így bevetette csáberejét és gyorsan összebarátkozott egy helyi férfival. A fickó ugyan nem tudott segíteni a keresésben, de legalább készült egy közös kép róla és a meglehetősen dekoratív, furcsa taglejtésekkel kommunikáló szőkeséggel…

És ezeket olvastad már?