Létrehozva: 2015.11.16.

Hirtelen jött betegség győzte le Csonka Andrást, aggódnak a rajongók!

Magas láz gyötri a népszerû színészt, akirõl köztudott, hogy hajlamos túlhajtani magát. A gondoskodó rajongók ezért jobbnál jobb praktikákkal halmozták el.

Szomorúan árulta el rajongóinak Csonka András, hogy elkapott valamilyen nyavalyát, emiatt magas láz gyötri. A népszerű színészért egyből aggódni kezdett a fél ország, annak ellenére, hogy Bandi köztudottan retteg a betegségektől, és képes egy egyszerű kis megfázásból is súlyos kórt kreálni agyban.

Pici hívei azonban komolyan vették kedvencük állapotát, és egyből elárasztották őt különféle gyógymódokkal és praktikákkal.

Van, aki forró fürdőt javasolt a gyengélkedő színésznek, míg mások szerint egy-két házi pálinka tenne csodát az egészségével. Ám olyanok is akadtak, akik szerint Csonkának inkább citromos teát kéne kortyolgatnia, és mindenképp fel kéne keresnie egy orvost!

Ez már ugyanis nem az első eset, hogy a rendkívül elfoglalt színész nem bírta a strapát, és lebetegedett. Nemrég a Sztárban sztár egyik adására készülve hajtotta túl magát, amikor a műsor mellett még egy színházi premier is előtte állt. Akkor egy nyúzott szelfije alá érkeztek az aggódó kommentek, és többen is arra próbálták rábeszélni a rossz bőrben lévő Bandit, hogy egyen többet, és törődjön jobban az egészségével.

 

38.5 Mar csak ez hiányzott

Szerző: Csonka András hivatalos oldala2015. november 13.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült döntése mindent megváltoztat

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról