Létrehozva: 2017.09.18.

Hihetetlen, amit Andy Vajna mondott Dobó Katáról

Tizenegy éve szakított Andy Vajna és Dobó Kata. A producer arról beszélt, mit érez Kata iránt.

A mély barátság a mai napig megmaradt köztük. Rendszeresen találkoznak, a filmügyi kormánybiztos azt mondta, hogy a színésznő egy életre a barátja marad.

Nemrég óriási bulival ünnepelték a 100 éves Filmgyárat, ahol megjelent a hazai filmszakma színe-java. Dobó Kata és párja, Zsidró Tamás is tiszteletét tette, és találkoztak a színésznő volt kedvesével, Andy Vajnával is. Látszott, hogy különles kapcsolat és olyan mély barátság van köztük, amit semmi nem tud szétszakítani.

– Ha együtt vagy valakivel hét-nyolc évig, akkor fontossá válik, és lehet, hogy idővel külön utakon folytatjátok, de attól még nem érdemes elveszíteni azt az embert, aki a társad volt. Nem vagyok az a fajta, aki haragban vált volna el azoktól, akikkel együtt volt. Úgy érzem, Kata egy életre a barátom lesz. Tudom, hogy ez nem mindig van így egy szakítás után, de ez sokszor csak az egóról szól – mondta a filmügyi kormánybiztos a Lokálnak. A kapcsolata Dobó Katával több mint hét évig tartott, 2006-ban szakítottak. A színésznő is többször beszélt arról, hogy egy percet sem bánt meg a Vajnával együtt töltött évekből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott