Létrehozva: 2021.07.22.

Komoly betegséggel küzd: Ezért tűnt el a nyilvánosság elől Hevér Gábor

Hevér Gábor nagyon megszenvedette az elmúlt hat hetet. A népszerű színész először szólalt meg az állapotáról.

Heteken keresztül küzdött kínzó fájdalmakkal Hevér Gábor, de most sokkal jobban érzi magát! A népszerű színésznek kijött a gerincsérve, júniusban még kórházba is került, de már otthonában gyógyul.

„Egy ideje nem jelentkeztem, ennek nyomós oka volt” – kezdte instagramos bejelentkezésében Hevér.

Hevér Gábor gerincsérvvel küzd (Fotó: Instagram)

„Az a fránya gerincsérv, amiről legutóbb tudosítottam, hat héttel ezelőtt kiszakadt. (...) Az a helyzet, hogy figyeltem az Instagramot, és általában mindenki örömhíreket, boldogságot, érdekességeket oszt meg, hát, ebbe egyik sem volt. Megpróbáltam megvárni, amíg egy kicsit lecsillapodnak a fájdalmak. Mostanra talán megtörtént. Persze, megteszek érte mindent: gyógytorna, manuálterápia és akupunktúra, holnap végre elmehetek egy gerincklinikára, amitől nagyon sokat várok” – fogalmazott a színész, akinek egyelőre a járás is nehezen megy, de bízik benne, hogy ősszel ismét a színpadra állhat majd.

„Szeretnék szeptemberben már színpadra állni. Sajnos a mostani előadásokat le kellett mondani, mert nem nagyon tudok járni. Illetve járogatok, bicegek-bicegek, mert bizonyos idegeket nyom a sérv. Ezt pedig nem szereti a láb” – magyarázta Hevér.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Hevér Gábor (@hevergabi) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott