Létrehozva: 2015.11.30.

Hazug címlap tette tönkre Fásy Ádám egészségét! Összeroppant a vádaskodástól!

A mulatóskirály sérvmûtétje után idegösszeomlást kapott egy róla megjelentetett, hamisan vádaskodó címlapsztoritól!

Sokakat töltött el aggodalommal az a hír, miszerint Fásy Ádám súlyos sérvproblémái miatt az intenzív osztályra került. Azóta szerencsére kijöhetett a kórházból a műsorvezető, miután egy hat és fél órás műtét során rendbe tették életveszélyes állapotban lévő hasfalát.

A becsülete a tét!

A mulatós zene nagyágyújának azonban nem csak a felépüléssel járó fájdalmakkal, hanem az elenne irányuló rágalomhadjárattal is meg kellett küzdenie - árulta el a Fem3 Café hétfői adásában.

Nem tudtam a gyógyulásomra koncentrálni, hiszen azzal kellett foglalkoznom, hogy mit ír a sajtó, és mibe kever bele éppen.

Felment a vérnyomásom, az idegrendszerem pedig teljesen felmondta a szolgálatot"

- nyilatkozta indulatosan a Fásy mulató tulajdonosa, akinél nyilvánvalóan a Galambos Lajos ügyével kapcsolatos vádaskodás verte ki a biztosítékot. Azzal gyanúsította meg ugyanis a leghíresebb pletykalap, hogy ő tehet Lajcsi letartóztatásáról.

Nekem ettől valóban nagyon komoly rosszullétem volt, hiszen egy pletykára hivatkozva írták meg rólam a cikket. Gyakorlatilag kitalálták a címlapsztorit" 

Ezért aztán természetesen jogi útra tereli a becsületét érintő kényes ügyet, nem hagyja magán száradni a rágalmakat...

Én ezt nem hagytam szó nélkül, hiszen megvannak ennek a jogi következményei. Az igazamat meg fogom védeni!"

- jelentette ki Fásy Ádám, aki akár milliós kártérítésre is számíthat. Egyelőre azonban gyógyulása az első, elmondása szerint még pár hét és úja visszatérhet a dolgos hétköznapokba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy macska lett a dubaji árvíz legnagyobb sztárja - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!