Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.27.

Házasodni készül és gyereket akar Bebe

Néhány hónapja van együtt Bebe új szerelmével, Bogival, de már össze is költöztek, sőt: az esküvő és a családalapítás is szóba került! Az énekes a mindennapjaikról is mesélt.

Rohamtempóban halad egy újabb házasság felé Bebe. Tavaly tavasszal még esélyt sem látott arra a válása után, hogy ismét rátaláljon a szerelem, most pedig már újra a lánykérést és a családalapítást tervezi!

A táplálkozási tanácsadóként dolgozó Bogival ősszel ismerkedtek meg, és azonnal egymásba habarodtak. Az első hónapban már össze is költöztek, és Bebe már a lánykérést fontolgatja.

Fotó: Szabolcs László

„Bogi elől sem titkolom a szándékaimat, olyannyira, hogy fel is tettem neki a kérdést: ”Te, cica, hozzám jössz?„Azt felelte, megtudom a választ, ha tényleg megkérem. Nem tudom még, mikor teszem fel neki a nagy kérdést, de egyszer megkérem a kezét, az biztos! Akár igent mond, akár nem! – árulta el a Story magazinnak Bebe. – ”Vannak nagy terveink, szó esett már az úgynevezett kétlábúról is... Mi ugyanis négylábú gyerekeknek hívjuk a kutyáinkat, így az embergyerekünket kétlábúként emlegetjük. Mind a ketten benne vagyunk már a korban, így akármennyire is gyorsnak tűnik a tempó és friss a kapcsolatunk, evidens döntés a családalapítás.„

Úgy tűnik egyelőre minden filmbe illően halad kettejük közt. Az összeköltözés jó ötletnek bizonyult: bár sokat vannak együtt, mivel mindketten otthonról dolgoznak, nem mennek egymás agyára. Sőt: kifejezetten hiányzik nekik a másik, ha egyedül vannak otthon. Mivel mind a ketten rendszeretők, így a háztartáson sem vesznek össze. Persze előfordul, hogy veszekednek, de minden vita legfeljebb öt percig tart.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel