Létrehozva: 2015.12.30.

Harcba száll gyermekéért Szulák Andrea volt párja

A színésznõ exe nem tudja elfogadni, hogy kevesebbet láthatja kislányát. Nem akar hétvégi apuka lenni.

Szulák Andrea botrányos szakítása mindenképpen az idei év egyik legnagyobb meglepetése volt, hiszen szinte egyik pillanatról a másikra vetett véget tíz éve tartó kapcsolatának.

Az elválás valódi oka a mai napig tisztázatlan, de az biztos, hogy a színésznő minden kapcsolatot megszakított egykori szerelmével. Sőt nemcsak a saját, de közös kislányuk életéből is teljesen kizárta volt párját.

Közös gyermekünkről magam gondoskodom

- jelentette ki a szakítás után Facebook-oldalán az énekesnő, aki azóta egyedülálló anyaként neveli a hétéves Rozinát.

Azonban a Sorry magazin információ szerint a kislány édesapja, Gábor nem kíván hétvégi apuka lenni, hiszen szülői érzelmei a szakítás miatt egy cseppet sem változtak. Éppen ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke életének szerves része maradjon, és minél több időt tölthessen el kislányával.

Az új szerelemre vágyó színművésznő kijelentései alapján viszont könnyen elképzelhető, hogy egyáltalán nem szeretné, ha volt párja jelen lenne közös lányuk életében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott