Létrehozva: 2020.05.06.

Hálaadó koncertet ad Mága Zoltán a védekezésben dolgozóknak

A világhírű hegedűművész augusztus 21-én, a Szent István Bazilika előtti téren ünnepi gálakoncertet ad az egészségügyi dolgozók, állami vezetők, hatóságok, önkéntesek és karitatív szervezetek tiszteletére.

Mága Zoltán mindig is élen járt abban, hogy segítsen a bajbajutottakon. Nemrég a távoktatást támogatta táblagépek adományozásával, eközben saját alkalmazottait és zenészeit biztosította a támogatásáról, miszerint a járvány ideje alatt is változatlanul kifizeti a bérüket. A Liszt Ferenc-díjas művész a TV2 jótékonysági műsorában, a Neked énekelekben még ennél is tovább ment: bejelentette, hogy lélegeztetőgépet vásárol, hogy ezzel nyújtson segítséget a súlyos betegeknek.

Most pedig egy újabb megható, mégis fantasztikus ötlettel állt elő:

hálaadó koncerttel szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik a védekezésben dolgoznak.

Tisztelet a hősöknek! Ünnepi hálaadó koncert a Szent István téren Kedves ismerőseim, barátaim! Már hosszú évek hagyománya, hogy augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából nagyszabású szabadtéri koncerten rendezünk a Szent István-bazilika előtti téren, ahol közel 10 ezer ember hallhatja a szimfonikus zenekarom és Kossuth-díjas és rangos művészek előadását. Mindig nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, ennyi ember előtt játszani, és örömöt szerezni. A Szent István téren minden egyes koncertemnek jótékonysági célja volt: hősi halott rendőröknek és katonáknak, árváknak, árvízkárosultaknak, gyógyulásra váró gyermeknek és hátrányos helyzetű iskolásoknak segítettünk a rendezvényünkkel több tízmillió forint értékben.

Idén, ha Isten is engedi, egy újabb nagyszabású ingyenes koncertet szeretnék tartani a Szent István téren, Magyarország egyik legnagyobb és legszebb temploma előtt, hogy köszönetet mondjunk azoknak az orvosoknak, ápolóknak, akik minden egyes percben embertársaink életéért küzdenek a kórházakban, és köszönetünket fejezzük ki a védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, és az önkéntesnek, valamint a karitatív szervezeteknek, hogy segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Hálaadó koncertünkkel tisztelegni szeretnénk azok előtt is, akik az alapvető szolgáltatások ellátását végzik a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben, és biztosítják a napi szükségleteink elérését. Meggyőződésem, hogy kellő tisztelettel és megbecsüléssel kell adóznunk a hétköznapi hősöknek, akik vállalva a kockázatot is, lelkiismeretesen és tisztességgel látják el feladatukat. Bízom abban, hogy augusztusra már lehetőség nyílik a rendezvény megtartására, és a veszélyhelyzet feloldását követően méltó módon tiszteleghetünk és emlékezhetünk a példamutató összefogásra, és fejet hajthatunk a vírus áldozatainak emléke előtt is. Hiszem, hogy a Szent István-bazilika előtti téren a koncertünk idején Isten a jelenlétével, és áldásával segíteni fog minden honfitársunkon, akik ebben a nehéz időszakban most is példamutatóan cselekedtek. 2020. augusztus 21-én ünnepeljünk együtt, mondjunk köszönetet a védekezésben dolgozóknak! Addig is vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra! Isten áldja Önöket!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját