SZTÁRDZSÚSZ

Gyereket akar jóval fiatalabb szerelmétől a magyar színésznő!

Polyák Lilla minden vágya, hogy egy kislánnyal ajándékozza meg kedvesét, a tizenhat évvel fiatalabb Gömöri András Mátét.
  • Szerző: MMB.

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt válásának híre szinte sokként érte rajongóikat, pedig a színészházaspár minden jel szerint jól a döntött a különválással.

A megcsalt színésznő ugyanis nemhogy összeomlott tönkrement házassága miatt, hanem szinte kivirult a szakítás után. Ebben persze nagy szerepe volt kollégájának, Gömöri András Máténak, aki meghódította a válófélben lévő Lilla szívét.

Pár hónap együtt járás után össze is költöztek egymással, sőt Lilla a közös gyermek gondolatával is eljátszott már - írta meg a Best magazin.

Nem tudnék úgy együtt lenni valakivel, ha nem hinném, a kapcsolatunk örökké tart. Dacosan hiszek a szerelemben. Ezt nem sikerült elvenni tőlem.

"Amikor a házasságomról azt hittem, hogy tartós lesz, megfordult a fejemben, hogy szívesen szülnék egy harmadik gyereket. Bár Mátéval még nem tartunk a babakérdésnél, én nagyon örülnék egy kislánynak" - árulta el jövőbeli terveit a színésznő, majd hozzátette, most lett igazán harmonikus az élete.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?