Létrehozva: 2021.12.02.

Zokogva jelentette be az Exatlon Hungary versenyzője: elveszítette az édesanyját

Az Exatlon Hungary Bajnonok csapatában küzdő Virág András nemrég elvesztette szeretett édesanyját. A sportoló élete egyik legnehezebb szakaszához ért.

Senkinek sem könnyű, ha el kell veszítenie az édesanyját. Sajnos Virág András élete is elérkezett ehhez a szomorú és nehéz időszakhoz, amikor el kellett köszönnie, élete egyik legfontosabb személyétől.

A karatés megtörtént mesélt nehéz pillanatairól a Tényeknek.

Virág András sokat gondol az ikertestvérére
Fotó: TV2

„Édesanyám volt az az ember, aki a világon a legfontosabb volt számomra, ezért is nehéz múlt időben beszélnem róla. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen rengeteg áldozatot hozott értem. Amivé váltam, azt neki köszönhetem, mindig ő állt mögöttem. Ő volt az is, aki mindig zavarba tudott hozni, ami a szívén, az a száján volt, és nem félt kimondani semmit. Mindent meg tudtunk beszélni, és bármin össze tudtunk veszni, ami soha nem tartott sokáig, mindig számíthattunk egymásra. Nagyon kemény és határozott anyuka volt, mindent megtett a gyerekeiért, mindig ott volt nekünk. Nagyon bízom benne, hogy azt a fajta mentalitását és hozzáállását örököltem tőle” – mondta Virág András.

Hozzátette, édesanyja mindig addig ment, amíg véghez nem vitte, amit elhatározott, hogy segíteni tudja családját.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

András Virág (@andrasvirag_karate) által megosztott bejegyzés

„Önzetlen volt és mindenkinek segített. Annyi mindent szerettem volna neki még megmutatni, hihetetlen, hogy ezeket már nem tehetem meg. De van pár ígéret, amit neki tettem, ezeket mind meg fogom valósítani. Nagyon büszke volt mindannyiunkra, és szeretném, hogy ez így maradjon. A legnagyobb rajongóm volt, nekem pedig ő volt a mindenem. A világ legjobb édesanyja volt. Nagyon szerettem, szeretem őt. Rettenetesen hiányzik és ez így is marad, de hallom most is, ahogy mindig mondta nehéz helyzetekben: »Fiam az élet nem áll meg és menni kell tovább!« Érte kell erősnek lennem, mert ő is így akarná” – zárta sorait a fiatal sportoló, aki kérte az újságírókat, hogy a továbbiakban ne zavarják a gyászában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek