SZTÁRDZSÚSZ

Gyász: legyőzte a rák a világhírű, balkezes zongoraművészt

Hosszan tartó betegség után, 92 éves korában elhunyt Leon Fleisher.
  • Szerző: Ripost

Elhunyt 92 éves korában Leon Fleisher világhírű amerikai zongorista, aki egy betegség miatt évtizedeken át csupán bal kézzel játszott. A zenész rákbetegségben halt meg vasárnap – írja a bbc.com.

Fleisher 1928-ban született San Franciscóban, szülei Kelet-Európából emigráltak az Egyesült Államokba. Négyévesen kezdett el zongorázni, kilencéves korában pedig már meghívták diáknak Artur Schnabel híres zongorista osztályába. Tizenhat évesen debütált a New York-i Filharmonikus Zenekarnál.

1964-ben neurológiai rendellenesség alakult ki nála: az úgynevezett fokális disztónia következtében jobb keze görcsbe merevedett, képtelen volt használni. Kétévnyi kihagyás után új irányba fordította karrierjét, karmesterként dolgozott, tanított és mesteri szintre fejlesztette balkezes zongorarepertoárját.

Három évtizeddel később számos terápiának köszönhetően újra tudta használni jobb kezét. 1995-ben kétkezes zongoristaként tért vissza, felvett két nagy sikerű lemezt. Az egyik a Two Hands címet kapta: ezen a címen Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilmet is forgattak az életéről.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?