Létrehozva: 2020.12.30.

Gyász: elhunyt a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes

Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor.

Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Sólyom-Nagy Sándort az Emmi és a Magyar Állami Operaház is saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.

A művész 1941-ben született Siklóson. A Zeneakadémia ének-opera szakán 1966-ban szerzett diplomát Maleczky Oszkár és Kutrucz Éva tanítványaként. Majd az Operaház magánénekese lett, ahol Scarpia szerepében debütált Puccini Tosca című operájában, de kisebb szerepekben már főiskolásként láthatta őt a közönség.

A dalszínházban főként a romantikus és verista operairodalom – Wagner, Donizetti, Verdi, Puccini, Leoncavallo és Erkel – bariton szerepeiben aratott sikereket, de fellépett Monteverdi, Mozart, valamint 20. századi zeneszerzők – R. Strauss, Gershwin, Kodály, Szokolay, Balassa – műveiben is, emellett elismert oratórium- és dalénekes volt. Több mint 80 szerep eléneklése után 2009-ben vett búcsút a színpadtól – tartalmazza a közlemény.

Budapest, 2005. március 25.
Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mestermûvésze. A felvétel Budapesten, 2005. március 25-én készült, Sólyom-Nagy Sándor Rigoletto szerepében Giuseppe Verdi Rigoletto címû operájában, az Erkel Színházban, Szinetár Miklós rendezésében.
MTI/Földi Imre

Nevét külföldön is ismerik: szerepelt Münchenben, Grazban, Bécsben, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban. 1981-től több mint két évtizeden át volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó közreműködője és mintegy 250 előadásban vett részt. De olyan operafilmekben is szerepelt mint Káel Csaba Bánk bánjában, Szinetár Miklós Fideliója vagy Békés András Parasztbecsülete. Művészetét számos rádió- és több mint 30 lemezfelvétel is őrzi, egyebek mellett Liszt Ferenc Krisztus és Szent Erzsébet legendája című oratóriuma, Goldmark Károly Sába királynője vagy Gustav Mahler Egy vándorlegény dalai ciklusa.

A művész 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként is dolgozott.

Sólyom-Nagy Sándor munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész kitüntetésben, 1998-ban Kossuth-díjban részesült. A Magyar Állami Operaház 2007-ben választotta örökös tagjai és mesterművészei közé.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott