Létrehozva: 2016.10.26.

Görcsös fogyókúrába kezdett Gáspár Evelin

Gyõzike nagyobbik lánya képtelen megálljt parancsolni magának. Ismét eszeveszett diétába kezdett. Vajon kiért sanyargatja magát folyamatosan?

Úgy tűnik, Gáspár Evelinnel ismét elszaladt a ló. Heteken keresztül  teljesen elzárkózott a külvilág elől. Tőle szokatlan módon semmilyen életjelet nem adott magáról. Ekkor felmerült barátjával való szakításának híre is. Ám később kiderült, nem erről van szó. Csupán Győzike nagyobbik lányának minden idejét elveszi az újdonsült családtag, egy francia buldog.

A közösségi oldalán való bujkálás most ismét átváltott egyfajta magamutogatásba. Ugyanis az utóbbi időben nem telt el úgy egy nap sem, hogy ne csodálhattuk volna meg kedvenc négylábúját.

Most úgy tűnik, a régi Evelin ismét visszatért. Féktelen diétázási ötleteivel árasztja el az Instagram-oldalát.

A Gáspár család nagyobbik lánya sosem titkolta, képtelen elfogadni önmagát. Mindig megtett mindent azért, hogy jó formában tartsa magát. Még véletlenül se szaladjanak fel rá a korábban már leadott felesleges plusz kilók.

Többször feszegette már a határokat. Hiába jelezte a teste, hogy nincs rendben olykor-olykor mégis túlzásokba is esett. Olyannyira, hogy bele is betegedett a határtalan fogyókúrába.

Reméljük Evelin ezúttal jobban odafigyel az intő jelekre, és nem sodorja magát ismét nehéz helyzetekbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét