Létrehozva: 2018.07.20.

Gesztesi megmutatta: Íme, a színész sosem látott kisfia

A színész ideje nagy részét legkisebb fiával, a 9 éves Áronnal tölti, akit elõször a Ripostban ismerhetünk meg.

Amikor azt kérdeztük Gesztesi Károlytól, hogy mivel tölti most a szabadidejét, azonnal rávágta: főállású apa. Nos, úgy tűnik, pihenésre aligha jut ideje, hiszen öt gyereke felváltva köti le a szabadidejét.

Főleg nyáron nagy a jövés-menés a budakalászi házában, amikor kevesebb a színházi és filmes teendője. Gesztesinek az elmúlt közel harminc évben bizonyítania kellett apaként, hiszen szinte minden korosztályból van egy gyereke.

"Most is a legkisebb fiammal, Áronnal megyünk a törzshelyünkre, ami egy budapesti szálloda aquaparkja. Vele töltöm a legtöbb időt, de a másik négy gyerkőc is gyakran van nálam. Áron fantasztikus kissrác, akivel sokat lehet nevetni. Nagyon jó a humora és hihetetlen éleslátással él. Ki merem jelenteni, hogy sokat tanulok tőle, önmagamról is."

Ha vele vagyok, nem érek rá öregesen napozgatni, mivel igen eleven kölyök.

"Szóval formában tart”

– sorolta Gesztesi, aki rengeteg energiát fordít arra, hogy összeterelje népes családját egy-egy apás napra. Hogy mi történik egy-egy ilyen családi összejövetelen és mire készül a következő évadban, az kiderül a %RIPOST% napilap pénteki számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget