Létrehozva: 2021.01.22.

Gergely Róbert: Megreformálom a színházat!

A szombati előadást már jeltolmács és narrátor segítségével élvezhetik a nézők.

Gergely Róbert csütörtökön lett 63 éves, de ez nem annyira villanyozta fel, mint a tudat, hogy a magyar kultúra napján, online előadással mutathatják be a Császár új ruhája című darabot. A színész már nagyon izgatott, ami nem csoda.

Fotó: Tv2

„Ha valaminek nagyon örülök az az, hogy a születésnapom után egy nappal, a magyar kultúra napján debütálhat a Gergely Theáter online, a Császár új ruhájával. Ugyanez „akadálymentesítve” megtekinthető szombaton és vasárnap a fogyatékkal élők számára is, mondhatni kicsit megreformálom a színházat. Ezt azt jelenti, hogy jeltolmács és narrátor is segíti majd az előadást. Számomra mindig is fontos volt, hogy az elesetteken, rászorulókon segítsek” – árulta el a színész, aki a koronavírus ideje alatt igyekszik optimista lenni, szerinte ezekben a nehéz időkben a nevetés a legjobb orvosság.

„Hiszek abban, hogy a nevetés gyógyít és, mint színésznek egyetlen fegyverem van a jelenlegi helyzetben. Ez nem más, mint a nevettetés, a szórakoztatás. Mondhatni, játékból doktor vagyok. Dr. Gergely rendel!” – viccelődött Gergely Róbert, aki idén a születésnapján is csak a munkára, az online színházra koncentrált.

„Hatvanhárom éves lettem csütörtökön. Amikor a születésnapomról kérdeznek, azt szoktam mondani, hogy sajnos, hála Istennek. Utoljára 50 éves koromban örültem a születésnapomnak, mert be kell látni, hogy nagyon telik az idő. Az ember egy pillanat alatt egyik klubból a másikban találja magát, és észre sem veszi. Jelenleg a hatvanasokét erősítem. Maradjunk annyiban, hogy idén nem volt semmi hacacáré vagy nagy rákészülés” – fejezte be a színész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott