Létrehozva: 2018.05.29.

Furcsa módját választotta a továbblépésnek Mariah Carey, így felejt

Egy elég értékes dologtól vált meg, ami a volt võlegényére emlékeztette.

Az utóbbi időben sokat fogyott Mariah Carey az eredeti ár töredékéért adta el 10 millió dollárt (több mint 2,7 milliárd forintot) érő jegygyűrűjét, amelyet még 2016 elején kapott exvőlegényétől, James Packertől.

A New York Postnak számolt be egy forrás arról, hogy az énekesnő üzleti menedzsere titokban adott túl az ékszeren, amelyet egy Los Angeles-i ékszerész vásárolt meg, 2,1 millió dollárért (nagyjából 572 millió forintért). A lap úgy tudja, hogy nem anyagi okokból vált meg a gyűrűtől Mariah.

 

Mariah Carey (@mariahcarey) által megosztott bejegyzés,

Carey szóvivője a Page Six-nek elárulta, hogy az énekesnő az utóbbi időben nagyon határozottan közölte mindenkivel: szeretne az életében továbblépni, és csak pozitív dolgokkal akarja körülvenni magát. Ez pedig azt jelenti, hogy az érzelmi és anyagi terheket is hátra kell hagyni, ebbe pedig a volt párjától kapott eljegyzési gyűrű is beletartozik.

Egy bennfentes azt is hozzátette, hogy „titoktartási megállapodást írtak alá”, vagyis a gyűrű eladásának pontos részletei sosem kerülhetnek nyilvánosságra - számolt be a Daily Mail.

A 48 éves sztár egyébként a szakítás után most 35 éves háttértáncosával, Bryan Tanakával randizgat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt