Létrehozva: 2021.06.02.

Így hozza magát formába a buliszezonra Korda György

A 82 éves sztár tiné­dzse­reket meghazudtoló frissességgel pattan ki reggelente az ágyból, hogy edzhessen. Gyuri bácsi szeme előtt egyetlen cél lebeg: fizikailag bírnia kell a fellépéseket.

Korda György formába hozza magát a buliszezonra, keményen edz. A hétköznapok kapaszkodói címen futó podcastsorozatban mesélt először arról, hogy az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Szó sincs arról, hogy valamilyen fizikai probléma árnyékolná be a hétköznapjait, de mindig nagyon megrendíti, amikor arról olvas, hogy egy közeli barátját, pályatársát vagy ismerősét elragadta a koronavírus.

Készül a koncertekre Gyuri bácsi (Fotó: Bors)

Száz évre vagyok kalibrálva

„Az ember nem tudja ez alól kivonni magát. Rögtön a saját sorsunkra asszociálunk, ezért megmondom őszintén, hogy a lelkiállapotom most nem a legjobb„ – közölte, és megnyugtatta a hallgatókat, hogy az orvosa szerint még hosszú évekig jó egészségnek fog örvendeni. „Nemrégiben egy általános orvosi kivizsgáláson vettem részt, az eredményeket látva a doktornő azt mondta nekem, hogy száz évre vagyok bekalibrálva. Amikor egy ember ennyi idősen másfél órát tud tekerni a szobabiciklin anélkül, hogy lihegne, az adjon hálát a Jóistennek.”

Fotó: Bors

A saját bevallása szerint fiatalon még nem kímélte önmagát, és ahogyan az általában a művészeknél lenni szokott, ő is belevetette magát az éjszakába, nem vetette meg az alkoholt és a cigarettát sem.

„Gyakran megesett, hogy reggel ötig ott voltam a Budapest Táncpalotában, amikor hazamentem, jól bekajáltam, utána pedig másnap délután kettőig aludtam.”

Harc a kilókkal

Ennek az életmódnak köszönhetően gyorsan felkúsztak rá a kilók, volt olyan időszak, amikor a mérleg száz kilót mutatott. Ahogy mondja, folyamatosan ezzel küzdött, ötvenéves kora körül pedig már komoly nehézséget okozott neki a fogyás.

„Világéletemben egy állandó harc volt ez nekem. Egy alkalommal bementem a rádióba és találkoztam Hofi Gézával. Beszélgettünk és elpanaszoltam neki, hogy gondok vannak a súlyommal. Akkor azt mondta nekem: Tudod, hány sovány énekes van, aki senkit nem érdekel? Igaza volt, valóban láttam példát erre az énekesek és a színészek között is” – tette hozzá Gyuri bácsi, aki máig odafigyel arra, hogy formában tartsa magát, hiszen tudja, jó erőnlétre van szüksége ahhoz, hogy végigcsináljon egy koncertet.

Kondiban tart, felfrissít

„Naponta 2-3 órát töltök a szobakerékpáron és imádom„ – mondta a Bors megkeresésére, Korda György.

„Az én egészségi állapotomnak és koromnak ez a legmegfelelőbb sport. Ezt a két- három órát úgy kell elképzelni, hogy félórás etapokra bontom. Filmet nézek vagy zenét hallgatok, közben szoktam tekerni. Ez a mozgásforma ideális nekem, kondiban tart, felfrissít” – magyarázta Korda György, majd hozzátette: „A másik sport, az szellemi aktivitás, az agytekervényeimet a kártyával tartom fitten. Nem akarok dicsekedni, de a kártyaasztalnál olyan vagyok, mint egy 25 éves, azokat a cseleket, amiket Ronaldo vagy Messi megcsinál a focipályán, azokat én az asztalnál vagyok képes hoz­ni. A kártya elképesztő mértékben megmozgatja az agyamat.”

Fotó: Bors

Már kezd megtelni a naptár

Korda György azt mondja, a szakmája miatt elengedhetetlen, hogy fizikailag jó karban legyen. Alkalmanként egy vagy két órát állnak Balázs Klárival a színpadon, ami komoly igénybevétel a testnek.

Fotó: Bors

„Legnagyobb örömünkre elkezdett megtelni a naptárunk” – mondta Korda György. „Június­ban már indulnak a bulik, ha csak egy hétre is elengedtük volna magunkat, most nagyon nehéz lenne a visszatérés. Örömhír, hogy jó pár élő zenekaros koncertünk lesz, amit nagyon szeretünk Klárikámmal. Ezeknek a buliknak egészen más a hangulata, felemelő négy-öt zenésszel közösen alkotni. Privát bulikat egyébként egyáltalán nem vállaltunk el a vírus óta, jobbnak láttuk, ha óvatosak vagyunk. Ott fizikailag nagyon közel lettünk volna a közönséghez, ami járványügyi szempontból nem szerencsés. Remélem, ez a mögöttünk lévő másfél év olyan lesz nemsokára, mint egy rossz álom, ami elmúlt. Visszagondolni sem akarok rá!„

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock