Létrehozva: 2018.04.24.

Fordulat VV Fanni ügyében: Hazugságvizsgáló buktatta le a gyanúsítottat

Megbukott a hazugságvizsgálaton B. László, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak.

Szinte majdnem az összes kritikus kérdésnél jelzett a műszer, ami arra utalhat, hogy a férfi nem mondott igazat - tudta meg a Blikk.

A vizsgálat során minden valószínűség szerint egy szakember segítségével végigvettek egy hosszú kérdéssort, amelyben többek között arra kellett válaszolnia a férfinek, hogy hogyan ismerkedett meg a lánnyal, mi történt pontosan Fanni eltűnésének időpontjában, hol járt az utána következő napokban, illetve megölte-e a lányt, s ha igen, hova rejtette annak holttestét.

VV Fanni tavaly november 20-án tűnt el. Egy kamera rögzítette, amint B. László az autójába teszi az alélt állapotban lévő lányt, akinek testét azóta is hiába keresik. A férfit emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A nyomozók azóta szembesítették Lászlót a hazugságvizsgálat eredményével, ő azonban kitart amellett, hogy semmi köze Fanni halálához. Õ „csupán” annyi tett – állítja –, hogy autójába helyezte az ájult nőt, majd átadta két, ismeretlen férfinak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét