Létrehozva: 2015.07.10.

Fodor Zsóka lakókocsiban, MC Hawer sátorban tölti a nyarat

Sok sztár inkább luxushoteleket, vagy nívós panziókat választ, ha nyaralni indul. A Barátok közt egykori Magdi anyusa és MC Hawer azonban másképp oldja meg a nyarat.

Szerző B.M.

Fodor Zsókát a nyári hőség, MC Hawert pedig a szenvedélybetegsége vitte rá arra, hogy a megszokottól merőben eltérő módon töltsék a vakációt.

MC Hawer sátorban húzza meg magát

A mulatós rapper elmondása szerint azért költözött egy sátorba, a Velencei-tó partjára, mert ezután is távol akar maradni az italtól. Mióta letette a poharat, sokat sportol, és emiatt sok inger éri, igyekszik különböző programokat szervezni magának, addig sem gondol a piára.
Az énekes évekkel ezelőtt nagyon mélyre süllyedt az alkoholizmus mocsarában.

Többször próbált leszokni, de sok próbálkozása kudarcba fulladt. Lassan két éve már, hogy gyógyultnak vallhatja magát, amihez nagyban hozzájárult a „sátras élet” is. Egyébként egy nappali és három hálószoba található a hatszemélyes sátorban, amiben gyakran Hawer fia alszik, aki a közeli strandon dolgozik.

Fodor Zsóka lakókocsiban nyaral

A Barátok közt egykori Magdi anyusa is imádja a természetet, legfőképp a Balatont. Ezért aztán évekkel ezelőtt az az ötlet pattant ki a fejéből, hogy vásárol egy mobilházat a magyar tenger északi partján.

Örvényesen töltök minden nyarat. A lakókocsimban maximális kényelem és nyugalom vesz körül.

Szeretettel várom ilyenkor a barátaimat is, akik gyakran meglátogatnak. Igazi strandos kalandokra ad alkalmat ez az életforma, és nyugalmas, mély beszélgetésekre is. A fővárosi betontengertől szeretek távol lenni nyáron, és itt a költségeim sem magasak.”árulta el a Ripostnak a népszerű Fodor Zsóka.

Szerző B.M.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket