Létrehozva: 2018.02.19.

Fiának köszönheti életét a szívbeteg magyar műsorvezető

Az elmúlt hónapban fenekestül fordult fel Boros Lajos élete. A legendás rádiós két hete került kórházba.

Pacemaker beültetésére volt szüksége Boros Lajosnak, ráadásul szívbillentyűit is műteni kell, hogy teljesen felépüljön, mint azt a %Ripost% megírta.

Boros Lajos ma már kicsit optimistábban áll állapotához, humora pedig egy pillanatra sem lankadt. A rádiós életére azonban óriási hatással volt az elmúlt néhány hét.

"Be kell valljam, lepergett előttem az életem, amikor közölték velem, hogy életmentő műtétre van szükségem. Ma már azonban, hogy túl vagyok az egyik akadályon, és közel egy hete ezzel az elektromos ketyegővel élek, egész közeli barátságba kerültünk

– mesélte nevetve Boros, aki arra utalt, hogy múlt pénteki Pacemaker beültetése sikeresnek bizonyult.

"Lelkileg nem egyszerű feldolgozni, hogy az ember szíve már nem úgy ver, mint korábban és komoly segítség kell ahhoz, hogy működjön. A családom közelsége azonban mindennél többet ér, és a pacemaker is remekül érzi, hogy mikor kell működésbe lendülnie. Amikor ugyanis felállok, egy picit megszédülök, de érzem, hogy a szerkezet abban a pillanatban a segítségemre van, és amíg a szívem össze nem szedi magát, ő adja a ritmust

– ecsetelte új élete apró mozzanatát Boros,aki tulajdonképpen fiának köszönheti életét. Dávid volt ugyanis az, aki elvitte orvoshoz, látva apja folyamatosan romló állapotát.

"Egyik nap apu arra ébredt, hogy 40  a pulzusa. Egészséges embernek maximum csak álmában megy le ennyire. Bevittem a kórházba, ahol közölték, hogy műtétre van szüksége. Megijedtünk, de tudtuk, hogy van megoldás, ezért inkább előre néztünk. Ma már szerencsére minden rendben van, és igyekszünk támogatni őt mindenben, hogy tovább dolgozhasson eszement ötletein.

- mondta a Lokál-nak Boros Lajos fia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni