Létrehozva: 2021.03.06.

Két hétig tartó ünneplés: ezt kapta születésnapjára Medveczky Ilona

Medveczky Ilona 80 éves. Az ünneplés már napokkal ezelőtt elkezdődött, és még koránt sincs vége. Elárulta, különös ajándékot kapott.

Medveczky Ilona korát meghazudtolóan kiváló egészségnek örvend. Fiatalsága abban rejlik, hogy soha egyetlen percre sem állt le a munkával. Sosem tartotta fontosnak az évfordulókat, most azonban ez más, mint az eddigiek.

Fotó: Bors

„Nem terveztem semmit a szü­letésnapom alkalmából, de a barátaim annál többet. Egy he­te tart az ünneplés, és még a következő hét is rá fog menni a kö­szöntésekre, természetesen a létszámot, az előírásokat és a szabályokat megfelelően betartva. A pandémia miatt sem mondott le senki az köszöntésemről, ami nagy boldogsággal tölt el. A Forever TV köszöntött elsőként, egy minőségi, 1500 eurós pezsgővel„ – árulta el, hogy mit kapott születésnapjára Medveczky. A Borsnak elmondta, az ünnepeken kívül nem tartja fontosnak az évfordulókat.

„Soha nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a név- és a születésnapomnak. Persze a nyolcvan kicsit szíven üt, hiszen ha az ember megél egy ilyen kort, az már ajándék az élettől. A fiatalság egy állapot, nem egy erény. Gyakran elgondolkodom azon, mennyi hasznos évem lehet hátra” – elmélkedett a táncművész. „Az egészség ugyanolyan fontos, mint a fizikum, vagy az ép elme. Sajnos sem édes­apám, sem édesanyám nem élhette meg ezt a kort. Boldog vagyok, hogy egészségesen, agyban is fitten kimondhatom, hogy 80 éves vagyok„ – mondta Ilona, aki elárulta, mi a fiatalsága titka.

MTI Fotó – Tóth Bálint

„Mindenkinek azt tanácsolom, ne hagyja abba a munkát. Nekem nincs időm azon morfondírozni, milyen idős vagyok, hiszen egy percre sem állok meg. Hétéves koromtól a balettintézetben komoly nevelést kaptam, megedződtem. A házam, a kertem, a növényeim, a kutyáim komoly felelősséget rónak rám. Mindennap reggel hattól éjfélig meg sem állok, ha lépésszámlálót csatolnának rám, meglepő eredményt mutatna” – fűzte hozzá mosolyogva Medveczky Ilona.

Fotó: Bors

Házat, kocsit, gyémántot is kapott születésnapjára

Medveczky Ilonának mindig sok udvarlója akadt. A díva nem tagadja, akadtak szép számmal olyan férfiak az éle­té­ben, akik méregdrága holmikkal akarták meghódítani. Volt, akitől kocsit, gyémántot vagy nercbundát kapott a születésnapjára, de a ma már több száz millió forintot érő villáját is ajándékba kapta. A Moulin Rouge-ban táncolt, amikor a férfi – aki egyetlen fellépését sem hagyta volna ki – megpillantotta a művésznőt. Soha nem kötötték őket össze szerelmi szálak, mégis fontos volt számára, hogy Ilonát biztonságban tudja, ezért kapta meg a csodálatos budai hegy tetején található villát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét