Létrehozva: 2016.05.15.

Felháborodott az ország Freddie helyezésén!

Az internet népe azonnal védelmébe vette a csalódott énekest. Sokan politikai összeesküvést gyanítanak az elmaradt siker mögött!

Nagy reményekkel készült Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére, miután Pioneer című slágerével könnyedén bejutott a szombat esti fináléba. Produkciója szinte felrobbantotta a stockholmi arénát, ráadásul megválasztották a dalverseny legsármosabb előadójának, így győzelme sem lett volna meglepetés. De abban mindenki biztos volt, hogy bekerül az első tíz helyezett közé.

A várt siker végül elmaradt, a szerény szívtipró csak 19. lett. Csalódottságának egy érzelmes Facebook-posztban adott hangot a verseny másnapján.

"Ne haragudjatok, ha szűkszavú interjúkat olvastok, hallotok tőlem, de tényleg szerettem volna, ha országunkat olyan helyezés illeti, ami a Ti szíveteket is felmelegíti..."

- írta a letört énekes, a netezők viszont egyből a védelmükbe vették!

Többen is azt állítják, hogy Freddie dalát külföldön is az első négy közé várták, a szavazást pedig egész egyszerűen manipulálták. A csalódott rajongók szerint a dalverseny már rég nem arról szól, amiről kellene, Magyarország politikai okokból nem kerülhetett az élmezőnybe.

"Freddie, én magam tudom, hogy a legtöbben külföldön is az első 4 közé vártak, beszélgettem emberekkel. Mélységesen fel vannak háborodva, mert egyértelműen látszik, hogy ez egy előre eldöntött, politikai megfontolásokból történt szavazás volt."

"Freddie, ez abszolút nem a te hibád, ez a dalverseny (?) már rég nem arról szól, amiről kellene!
Szívedet, lelkedet beletetted ebbe a dalba és az előadásba, ahogy a csapatod is."

"Szerintem ez mindig kb. a szimpátiáról szól(t)az országok között,nem a dalról. Szóval emiatt ne legyél csalódott, mert Magyarországot méltón képviselted, döntős voltál!"

"Kiküldtük Magyarország eddigi legjobb előadását és dalát....a németek elvileg odavannak Freddie-ért, érdekes módon egy pontot sem kaptunk tőlük...az egész nem szól másról, csak a politikáról és az országok közti barátságról."

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el az énekes Facebook-profilját, aki egyelőre vigasztalhatatlannak tűnik.

Azt viszont biztos jó érzéssel olvassa, hogy Magyarország így is nagyon büszke rá!
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget