Létrehozva: 2016.05.12.

Feldühítették a várandós Péter Szabó Szilviát!

Az énekesnõt nagyon megviselték az elmúlt napok eseményei, hiszen nem így szerette volna bejelenteni várandósságát. Úgy érzi, ez sem hozzá, sem babájához nem volt méltó.

Elképesztő bébibumm van a TV2-nél, a kismamák sorához pedig most Péter Szabó Szilvi is csatlakozott. Az énekesnő szerdán saját maga is megerősítette a gólyahírt, részteleket eddig azonban nem árult el terhességéről. Most megtörte a csendet, és Facebook-oldalán egy őszinte, érzelmes posztot osztott meg, ami nem csak felhőtlen boldogságáról szól.

Nagyon zavarja ugyanis, hogy a beleegyezése nélkül egy napilap világgá kürtölte várandósságát.

Rég kavarogtak bennem ennyire vegyes érzelmek mint a mai napon. A szomorúságtól a dühig, a boldogságtól a könnyekig, egy kis csalódottsággal vegyítve.

"Hogy miért is? Mert első sorban még nem szerettem volna egy egész ország tudtára hozni, másod sorban pedig úgy szerettem volna ezt elmondani Nektek és a sajtónak, hogy az méltó legyen a babámhoz, az érzéseimhez és hozzátok. Én szeretnék ezúton bocsánatot kérni tőletek, hogy nem tőlem tudtátok meg először" - írta csalódottan A Nagy Duett sztárja, majd hozzátette, a történtek ellenére a világ legboldogabb emberének érzi magát.

Jól vagyunk, és a picúr imádja, amikor énekelek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott