Létrehozva: 2021.03.08.

„Ne a gyerekeid életét tedd tönkre” – Fekete Dávidnak segítségre van szüksége!

A rajongók szerint Fekete Dávidnak segítséget kéne kérnie, mert nem normális, ahogyan viselkedik.

Egy hosszas bejegyzésben üzent ikerfiainak és nevelt lányának Fekete Dávid a Facebook-oldalán. Mint ismeretes, az énekes még csütörtökön, a felesége, Regina tudta nélkül jelentette be, hogy tönkre ment a házasságuk, miután a családanya megcsalta őt. Aztán kiderült, hogy Dávid sem volt éppen hűséges...

Azóta állítólag a családja felé sem nézett, most szintén a profilján üzent a gyerekeinek. Azt magyarázza, hogy régóta súlyos problémákkal harcol, de mindvégig azért küzdött, hogy a családjának jó legyen.

Fekete Dávidot pszichológushoz küldik a rajongók (Fotó: Facebook)

„Apa nem azért nem ért mindig haza időben, mint ahogyan anya bosszúból, vagy tudom is én, miért nyilatkozta, mert annyira nem érdekelte volna, hiszen alig vártam, hogy lássalak titeket. Hanem azért, mert apa súlyos problémákkal harcol. Amiről Ő is tehet. Apa mindig is azért küzdött és arról álmodott, hogy rendben legyünk együtt, és hogy jóra forduljon minden, hogy igazán egy család lehessünk, külön költözve is” – fogalmazott az énekes.

Úgy tűnik, hogy szavai nem hatnak meg senkit, a rajongóit pláne. Szánalmasnak nevezik Dávidot, és arra kérik, hogy keressen fel egy szakembert.

„Szánalmas, klinikai eset vagy. Inkább látogass el egy pszichológushoz, és ne a gyerekeid életét tedd tönkre” – írta egy kommentelő.

„Te egyre lejjebb süllyedsz. Ezek után már csak nevetni lehet. Szánalmas vagy” – fogalmazott más.

„Beteg vagy! Keress fel egy pszichológust” – hangsúlyozta más.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt