Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.14.

Kitálalt a családapa: Hogy tehette ezt egy kétéves kislánnyal Fekete Dávid?

Tovább dagad a botrány Fekete Dávid körül, akiről most egy családapa tálalt ki. Az énekes tönkretette őket.

Hatalmas vihart kavart az elmúlt hetekben az a hír, miszerint az egykori megasztáros, Fekete Dávid több embert is nagy összeggel megkárosított. Ez egyébként azután derült ki, hogy az énekes megalázva gyerekei anyját, a Facebookon jelentette be, hogy véget ért a házassságuk.

Az énekes a történtek óta elérhetetlen, senkinek sem veszi fel a telefont. De most úgy tűnik, szorul a hurok Dávid nyaka körül, többek között egy elkeseredett családapa nyilatkozott a Blikknek, aki várandós feleségével és kétéves kislányával került utcára.

Fekete Dávid utcára tett egy családot (Fotó: TV2)

Az egyik károsult, Imre elmondta, hogy százhúsz millió forintja és az otthona bánta azt, hogy hitt az egykori Megasztárosnak:

„Annyi kárt okozott a vállalkozásomban ez az ember, hogy tudjuk folytatni az életünket az otthonunkat kellett eladnunk, a családi házunkat. Először egy beetetésnek lettem az áldozata, kialakította a bizalmi kapcsolatot, majd úgy kért el tőlem autókat és pénzeket, hogy tudta jól, hogy neki több száz milliós tartozása van. Ő már akkor tudta, hogy ezekből fogja a saját tartozásait fedezni és betömködni” – kezdte mesélni a történetét Imre, aki hét hónapos várandós feleségével és kétéves kislányukkal került az utcára.

„Leírhatatlan fájdalmat érzek, óriási veszteségek ezek. Amikor megismertem Dávidot, körülbelül két évvel ezelőtt akkor az autókereskedésemben rengeteg nagyon jónak tűnő üzletet hozott. Körülbelül tizenöt-húsz ügyet, ami alapján én megbíztam benne, mert azt hittem, hogy tényleg zseni és ehhez ért. Mindezek után rábíztam még több autót és pénzeket, amiket akkor láttam utoljára” – mesélte szomorúan a férfi, akinek családjával együtt egy hónapon belül kell kiköltözniük az otthonukból, amit hosszú évek alatt, rengeteg munkával építettek fel.

„Gyakorlatilag elölről kell kezdenünk az életünket. Nincs hová mennünk, ezért édesanyámhoz költözünk, egyelőre oda fog születni majd a baba hamarosan. Újra talpra kell állnom és fel kell építenem az életemet” – mondta megtörve Imre, aki hiába próbálja elérni Fekete Dávidot, nem veszi fel neki a telefont, emiatt esélytelennek érzi azt is, hogy a pénzét bármikor is viszont láthatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel