Létrehozva: 2019.04.10.

Fájdalmas vallomást tett Medveczky Ilona, aggódnak a barátok

A mûvésznõ megpróbál mindent egyedül elvégezni a ház körül, ám emiatt többször került már veszélybe. Költözni azonban nem hajlandó.

Saját otthona nehezíti meg Medveczky Ilona életét. Ugyan ismerősei csodájára járnak a gyönyörű villának és az ezernyi virággal pompázó kertnek, ám a festői környezet gondot is jelent a táncművésznek.

Hiába volt ugyanis egykor ünnepelt csillag, a revü királynéja, manapság nem futja neki sem kertészre, sem takarítónőre, ezért minden ház körüli munkát maga végez. Mostanság ez már az egészsége rovására is megy, hiszen a műtéteit halogatja miatta. 

"Tavaly derült ki, miután az egyik szemüvegemmel és a kontaktlencsémmel sem láttam jól, hogy szürke hályog van mindkét szememen. Õszre kalkuláltuk az operációt, csakhogy a kerti munkák miatt elhalasztottam. Most tavasszal is ez lett a vége, ültetek, metszek, cipelem a virágföldet, nem érek rá" – panaszolta a Blikknek a 78 éves Medveczky, aki szívesen végzi a kerti munkát, de bizonyos dolgok meghaladják az erejét. "A szemműtét után tilos hetekig hajolgatni és cipekedni, így kénytelen vagyok megint őszre tolni az operációt" – mondta Ilona, akinek a kezével is vannak gondjai, mert hiába műtötték meg, nem tökéletes. 

Ráadásul a hatalmas kertben Medveczky már többször került életveszélybe. Négy éve megcsúszott a jégen, elesett, így az eszméletét vesztette. A kutyáinak köszönhette, hogy nem fagyott meg. 

"Szerencsém volt, a kutyáim ráztak fel. Nyáron sem jobb a helyzet, többször kiszáradtam és elájultam már. Annyira belefeledkezem a munkába, hogy elfelejtek inni" – emlékezett vissza a művésznő. "Tudom, ha valami bajom lenne, ne adj’ isten meghalnék, hetekig észre se venné senki. Legfeljebb az éhes kutyáim ugatása tűnne fel egy idő után a szomszédoknak. Nem sok barátom maradt, de ők is csak titokban féltenek, tudják, hiába beszélnének" - mondta, de arra nem hajlandó, hogy elhagyja az otthonát, évtizedek óta ragaszkodik hozzá. A budai villát egy dúsgazdag harisnyagyáros hódolójától kapta ajándékba egykor, talán eladhatná, hogy kisebbe költözzön, de képtelen rá.

"Öreg fát már nem lehet átültetni, márpedig 55 éve itt eresztettem gyökeret. Sok ismerősöm költözött idősen, de belebetegedtek a változásba" – mondta a művésznő, majd hozzátette:

Ha az otthonom lesz a végzetem, akkor ezt írta nekem a sors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott