Létrehozva: 2015.11.27.

Fájdalmas gyerekkori emlékeiről vallott a magyar színésznő

Pokorny Lia gyermekkora korántsem volt felhõtlen, hiszen kislányként családjával sokat nélkülözött. A keserves élményekre a mai napig tisztán emlékszik.

A Centrál színház színésznője ma már minden szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hiszen sikeres és kiegyensúlyozott életet él.

Ám nem volt ez mindig így Pokorny Lia esetében sem, hiszen kiskorában neki is meg kellett tapasztalnia a szegénység hátrányait - írta meg a hot! magazin.

Mindig arról álmodoztam, hogy gyönyörű babaházam van, számtalan Barbie babával. Aztán reggel felébredtem, és csalódnom kellett, hogy nincs ilyenem. Fájdalmas érzés volt. Emlékszem a nincsre.

"A fájdalmat bevallani a legnehezebb" - idézte fel szörnyű gyermekkori emlékét Lia, aki ismert emberként ma már mindent megtesz azért, hogy segítse a hasonló sorsú gyermekeket. Õ ugyanis tudja jól, hogy mit jelent nélkülözésben élni.

A szegénységet, a nélkülözést szégyellik. Azt sem mondják el, ha verik őket, vagy ha otthon nem kapnak rendesen enni.

"Gyermekként mi is csak arról meséltünk, hogy mihez jutottunk hozzá" - árulta el a színésznő, akit a szülei szeretettel próbáltak kárpótolni a szegénységért.

Voltak olyan helyzetek, amikor jobban kellett nélkülöznünk, de a szüleim megpróbálták úgy intézni, hogy ebből minél kevesebbet vegyünk észre.

"Nem voltunk gazdagok, ám a sok költözés és iskolaváltás megtanított az alkalmazkodásra" - mondta el őszintén Csányi Sándor exfelesége, aki emiatt ma már sokkal nyitottabban tud hozzáállni mások problémáihoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!