Létrehozva: 2016.05.01.

Ezzel lepte meg Gáspár Evelin az édesanyját

A Gáspár famíliában is családi hagyománynak számít az anyák napja megünneplése. Gáspár Evelin, mint mindig, most is pontosan tudta, mire vágyik titokban az édesanyja.

Gáspár Evelin nem örült tavaly, amikor külföldi tartózkodása miatt nem köszönthette fel szülőanyját. Éppen ezért igyekezett az idén mindent bepótolni.

„Külföldi tanulmányaim miatt tavaly nem tudtam felköszönteni anyut anyák napja alkalmából. Ez nagyon rossz volt. Akkor megígértem neki, hogy mindent bepótolunk, és így is történt” – mondta el a Ripostnak Evelin.

„Pontosan amiatt, hogy tavaly elmaradt a köszöntés, én már csütörtökön odaadtam anyukámnak az ajándékot. Egy neves virágboltból rendeltem neki egy anyák napi boxot, valamint saját kezűleg készítettem egy tortát és egy csomagot, amelyet a kedvenc csokijaival töltöttem meg.”

- árulta el meglepetését, majd hozzátette: „Mikor kisebb voltam, és élt apu anyja, mindig nála kezdtük az ünneplést. Ekkor egész napos túrát csináltunk. Végigjártuk a családot” – emlékezett vissza Győzike nagyobbik lánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott