Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.12.

Ezzel a nővel csalta gyermeke anyját a magyar sztárszínész

Nagy Ervin most beszélt elõször teljesen õszintén szakításáról, és arról, mikor szeretett bele mostani párjába.

A színész tavaly decemberben jelentette be, hogy elköltözött családjától, januárban pedig már új kedvesével, Borbély Alexandrával jelent meg a nyilvánosság előtt. Till Attila Propaganda című műsorában azonban bevallotta: még együtt élt családjával, amikor összejöttek Alexandrával.

„Nehéz és necces téma, hogy hogyan született a szerelmünk, mert akkor még együtt éltem a családommal – vallotta be Nagy Ervin, aki nemrég egy partin nem is annyira visszafogottan tudatta a jelenlévőkkel, mennyire boldog. – Ez a kapcsolat átfedésben ment, ez életem legnagyobb lelkiismeret-furdalása. Nem voltam tisztességes, ezért nem is tudok felhőtlenül beszélni erről. Előtte egyikőnk sem így élte az életét. Én mindig őszinte voltam, nem volt rám jellemző – és most sem az –, hogy bujkálva éljek. Szandra sem az a »hazaosonós« típus. Ez életünkben egy közös titok volt, egy erkölcsi megpróbáltatás.”

A színész saját bevallása szerint bűnben éltek, hiszen neki ott volt a párja és a gyermeke, aki hazavárta, miközben mással élt szerelemben.

„Nagyon nagy harcok árán jutottunk el idáig – folytatta a Kincsem film sztárja. – Nagyon sok intővel és fekete ponttal kezdtük meg ezt a kapcsolatot. Nem tudtunk soha felhőtlenül beszélni a szerelmünk kezdetéről.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel