Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.07.

Ezzel a három bombázóval töltötte az estét Hajdú Péter - Fotó!

Még csak a minap vette kezdetét hazánk egyik legnagyobb fesztiválja, a Balaton Sound, máris olyan fotóra bukkantunk, amely biztosan megér egy misét.

Köztudott, hogy az itthoni sztárvilág krémje előszeretettel rúg ki a hámból az ilyen eseményeken. Ezt tette most a TV2 műsorvezetője, Hajdú Péter is. Ám úgy tűnik, ezúttal felesége, Sarka Kata nélkül indult útnak.

A kétszeres apuka Facebook-oldalára töltött fel egy képet, amelyen Kiss Ramónával, Tücsivel és Nagy Adrival karöltve mosolyog a kamerának. Péter pedig le sem tagadhatná, mennyire élvezi a három bombázó társaságát.

A fotó pillanatok alatt több ezer lájkot ért. Ám a népszerű műsorvezetőt rögtön óva intették rajongói.

Voltak, akik, arra kérték, felesége és két gyermeke érdekében vigyázzon magára. De voltak olyanok is, akik szívesen helyet cseréltek volna vele.

Vajon Kata mit szól ehhez a fényképhez? Azt valószínűleg sohasem tudjuk meg. Mindenesetre Hajdú pontosan tudja, hogyan halmozza az élvezeteket - csak ezt otthon meg ne lássák!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel