Létrehozva: 2020.05.22.

Ezt nézd meg: Festmény készült a karanténban Zoltán Erikáról

A rajongók már alig várják, hogy visszaálljon a rend és Erika ismét fellépjen.

Nem sok hazai előadó mondhatja el magáról, hogy festményeken örökítik meg a képmását. Zoltán Erika azonban ezzel is eldicsekedhet, hiszen saját rajongója, barátja az, aki minden szögből képes vászonra vinni az arcát.

Fotó: Zoltán Erika

Tóth Ferenc imádja Erikát lefesteni, gyönyörűnek tartja és izgalmasnak. A férfi, mint kiderült, a karanténban sem tétlenkedett.

„Szerencsére véget ért a karantén, átjöhettek hozzám a barátok, akik szintén Erika rajongói, barátai és munkatársai. Már csak Erika hiányzott a rögtönzött házibuliból, de addig is, míg újra találkozunk, elárulom, hogy a karanténban újabb festményeket készítettem róla. Remélem, tetszeni fog neki” – mondta Tóth Ferenc, aki számára két ikon létezik. Az egyik Michael Jackson, a másik Erika, akit a pályája kezdete óta követ.

Fotó: Tóth Ferenc / Facebook

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott