Létrehozva: 2018.05.02.

Ezt gondolják az emberek a TV2 műsorvezetőjéről

A TV2 mûsorvezetõje nem fogyókúrázik a szülés után! 38-as helyett 42-es nadrágot hord!

Czippán Anett tavaly novemberben hozta világra második gyerekét, Somát. A FEM3 Café és a Ripost Magazin műsorvezető terhessége alatt 18 kilót hízott, amiből már jó pár kiló leolvadt róla, de egyelőre még nem sikerült visszanyernie szülés előtti alakját! Most két számmal nagyobb nadrágot hord, viszont elfogadta a helyzetet és egyelőre nem is akar fogyókúrázni.

Czippán Anettet igen szerencsés genetikával áldotta meg a sors, ugyanis soha nem sportolt, nem is nagyon diétázott, de mégis mindig kifogástalan formában állt a nyilvánosság elé! Egészen mostanáig! Anett öt hónappal ezelőtt vált másodszor is anyukává. A műsorvezető a %RIPOST%-nak elárulta, hogy a terhessége alatt kizárólag egészséges ételeket fogyasztott, ennek ellenére mégis felszaladtak rá a kilók.

„A terhesség alatt sem szerettem volna túlzottan meghízni, ezért odafigyeltem arra, hogy mit eszem! Mégis majdnem ugyanannyi plusz kilót szedtem szaladt fel, mint az első terhességemnél! Alig ettem szénhidrátot és nem is nassoltam, de majdnem ugyanannyival gyarapodtam, mint Olival, amikor nem figyeltem oda. A nagyfiamnál 20 kilót szedtem fel, most meg Somával 18-at. Ezért úgy döntöttem, hogy nem érdekel a dolog és azért is csokit fogok enni” - mondta nevetve a Ripost műsorvezetője és hozzátette, már nem stresszel a testsúlya miatt.

„Most már kezdem elfogadni a helyzetet, hogy se felfelé, se lefelé nem mozdul meg a súlyom! Olyannyira megbékéltem a dologgal, hogy csokit-csokival tömök magamba! Nem vonok meg magamtól semmi jót. Természetesen ha már nem szoptatom Somát, azon leszek, hogy ledolgozzam a plusz kilókat. Televíziósként nem engedhetem el magam teljesen, a képernyőn pedig még jobban meglátszik a felesleg” – mondta el a műsorvezető, aki meglepően őszinte fotót osztott meg rajongóival közösségi oldalán. 

Anett elárulta, hogy még mindig 42-es nadrágot hord 38-as helyett. „ A fotómmal szerettem volna megmutatni más anyukáknak, hogy én sem vagyok tökéletes. Tudom, hogy sokaknak erőt ad, ha láthatják az én példámat! Nekem sem kockás a hasam! Olyannyira nem, hogy sokszor átadják a helyet az emberek, mert azt hiszik, hogy terhes vagyok. Még mindig ott a hasam és nem tudok vele mit csinálni” – mondta el Czippán Anett, aki jól érzi magát a bőrében, viszont azt egy kicsit bánja, hogy nem jönnek rá a nyári ruhái.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott