Létrehozva: 2020.08.19.

Ezt gondolja Kiskero szerelméről Peller Károly

Az ifjú színésznőt Károly fedezte fel, az elmúlt években pedig szoros kapcsolat alakult ki közöttük.

Peller Károly fedezte fel és segítette a karrierje elején Kardffy Aishát. Az Operettszínház fiatal színésznőjét egy musical kurzuson ismerte meg, aki rögtön meglátta a tehetséget az akkor tizenöt éves kislányban.

Károly és Aisha között igazi barátság alakult ki az elmúlt években, a fiatal szubrett pedig rendkívül hálás kollégájának, amiért a szakmai kérdésekben bármikor kikérheti a véleményét.

Fotó: TV2

„Én mindig megnézem Aishát minden darabban, és ha van észrevételem, az elmondom neki. De igazából már csak apróságok vannak” – mondta el a Mokkában Peller Károly, akinek a szavait a színésznő is megerősítette.

„Maximálisan megfogadom a tanácsait, és nagyon szerencsések vagyunk, amiért sokat dolgozunk együtt. Kareszhez köthető az első főszerepem, a Marica grófnő is, amiben ugyan nem volt a partnerem soha, de az összes próbámon ott volt, segített, pedig ez nem is volt feladata. Óriási segítség a jelenléte” – fogalmazott Aisha.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Egyiptomi horoszkóp: melyik ősi istenség vezet az utadon?

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket