Létrehozva: 2019.05.24.

Ezt bevállalta: Szexműsorral erősít Zámbó Árpy

Zámbó Árpy folyamatosan bizonyítja, hogy határtalan a fantáziája.

Zámbó Árpy különös trükköt talált ki, hogy felpörgesse a rádiós bizniszét.

Régóta szórakoztatja a közönséget a Bredd Rádió, ami a nap 24 órájában kínál műsort megállás nélkül, a minap azonban Árpy hirdetést adott fel a Facebookon, műsorvezetőket toborzott.

A %RIPOST%-nak elmondta, újdonságokra van szükségük.

"Mivel állandóan van rádióadás, így kell hogy legyen műsor is. Éppen ezért szükségünk lenne még több műsorvezetőre, szerkesztőre és riporterre” – kezdte Árpy, aki teljesen szabad kezet ad a műsorvezetőknek.

"Ha jó abban, amit csinál, engem nem érdekel, hogy miről szól a műsor. Amennyiben kényes a téma, az esti vagy az éjszakai sávba engedjük az adást. Nálunk mindenre van lehetőség. A szextől a kötögetésig, bármiről lehet beszélni. Épp most találkoztam egy csinos lánnyal, aki eddig a testével kereste a kenyerét, de mostantól szívesen megosztaná a tapasztalatait a rádió hallgatóival is. Szexpraktikákat tanítana a rádión keresztül” – mondta lelkesen Zámbó Árpy, aki továbbra is várja a feltörekvő tehetségek jelentkezését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!