Létrehozva: 2021.03.04.

Ezt akarja tenni Gáspár Evelin az exével

Bár egy nappal a balhé után nem akarnak beszélni róla, mert joggal tartanak a vendettától, a Gáspár család reményei szerint börtönbe jut Evelin volt szerelme.

Tucatnyi büntetőjogi kategóriát kimerítenek azok a cselekmények, melyeket Gáspár Evelin volt szerelme tett az elmúlt napokban. Gáspár Győző lányának volt barátja nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy véget ért az egyéves kapcsolatuk. Evelin állítólag az exe unokatestvérével találkozott, a volt párja pedig azonnal megcsalásra gondolt. Boldizsár bosszúból ezért olyan fotókat tett közzé az interneten, amelyeket Gáspár Evelin ruhátlanul vagy lenge öltözékben látható. Ezekről a képekről aztán kiderült, hogy olyan szituációkban készültek, amikor a lány nem volt tisztában azzal, hogy lefotózták őt. A képek közzététele után a két família egymásnak esett, telefonon küldték el egymást melegebb éghajlatra, Boldizsár édesapja ráadásul meg is fenyegette Evelint, hogy lefejezi az egész családot, a fejüket pedig a kerítésre tűzi.

Fotó: Ripost

Gáspár Evelin kedd reggel a TV2, Mokka vendége volt, ahol egyértelműen fogalmazott: számára az lenne a legmegnyugtatóbb, ha Boldizsárék börtönbe kerülnének.

„Felfoghatatlan, hogy mire jó ez valakinek? Megalázni, lelkileg, verbálisan bántalmazni? Ha valóban szeretek valakit, azzal nem teszek ilyet. (...) Akkor leszek elégedett, ha a szabadságát elveszti. Addig fogok menni, míg a szabadságát elveszti. Sajnos vannak más dolgok itt a füle mögött, úgyhogy van esélye rá„ – nyilatkozta sejtelmesen Evelin, aki azért állt a nyilvánosság elé, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik bántalmazó kapcsolatban élnek.

„Elegem van abból, hogy egy értetlen férfi azt gondolja, a fizikális erejével, vagy zsarolással megváltoztathatja az érzéseimet, és magához láncolhat. Hogy azt gondolja, a titokban rólam készített, provokatív képei hatására majd megijedek és visszamegyek hozzá. Szomorú, hogy sok nő megtenné. Szeretnék a hasonló helyzetbe került nőtársaimnak üzenve erőt adni: ne engedjenek a mentális erőszaknak!” – osztotta meg gondolatait a legidősebb Gáspár lány. A család ügyvédje szerint van esély arra, hogy börtönt kapjon a fiú a jogsértés miatt.

Fotó: Bors

„Evelin ügye sokkal több annál, minthogy megosztottak róla privát fotókat„ – kezdte dr. Szilágyi Roland. „Az, hogy a volt barát fotókat osztott meg, önmagában polgárjogi kérdés, sérelemdíj követelhető miatta. Ha azonban Evelin elesik reklámbevételektől, partnerprogramtól, esetleg munkáktól a botrány miatt, az már kártérítési per tárgya, akár milliós összeg – a meghiúsult munkák díja – is perelhető. A büntetési tételeket a körülmények is befolyásolják. Ha kitesz a volt barát egy fotót, és feltételeket szab, vagyis, ha nem jössz vissza hozzám, akkor megint kiteszem, az már zaklatás kategória. Ez a joggyakorlat szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha azt mondja, pénzt kér az intim fotókért, az zsarolás kísérlete. Ha viszont azt mondja, megöllek téged vagy magamat, az minősítő körülmény.”

Az ügyvéd azt is elmondta, hogy Boldizsár édesapjának lefejezéssel fenyegetőző telefonja a legkomolyabb ügy, azzal mindenképpen foglalkozni kell, ott súlyos büntetés helyezhető kilátásba, hiszen amit tett, az élet és testi épség elleni fenyegetés, a zsarolás minősített esete, itt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott