Létrehozva: 2017.06.16.

Ezért pártolná az eutanáziát Tahi Tóth László

Tahi Tóth László két hó­napig fek­üdt kór­ház­ban, ahol sú­lyos agy­mû­té­ten esett át, mi­u­tán egy elõ­adá­son rosszul lett. Mára, úgy tûnik, túl van a ne­he­zén.

Az egész ország egy emberként aggódott Tahi Tóth Lászlóért az elmúlt hónapokban, miután egy színházi előadáson rosszul lett.

Mint ahogy a %RIPOST% megírta , két héttel később agyműtéten esett át, de szerencsére már otthon lábadozik, és túl van az első fellépésén is a szeretett színész.

Egy betegség képes megváltoztatni az embert, de mindenképp komolyan elgondolkodtat bizonyos dolgokon. Bizonyára  így történt ez Tahi Tóth Lászlóval is, aki kijelentette: ha gyógyíthatatlan beteg lenne, inkább gyorsan szeretne meghalni, hogy ne legyen szerettei terhére. 

A színészt felesége ápolta az elmúlt négy hónapban, és jól tudja, micsoda kemény munkát jelent ez, hiszen korábban saját édesanyját segítette, egészen a haláláig gondozta az idős hölgyet.

"Heten vagyunk testvérek, de mivel nekem nincs nagyobb családom, automatikusan rám maradt édesanyánk ápolása. Ekkor megtanultam, hogy a betegápolás nem lelki, vagy érzelmi kérdés, hanem egy szakma

- mondta Tahi Tóth László a BEST magazinnak, majd egy kemény gondolattal folytatta mondanivalóját.

"Azt hittem, én nem fogom tudni végig csinálni ezt anyámmal, de aztán megtanultam.

Egyébként én pártolnám az eutanáziát, ha például én lennék gyógyíthatatlan beteg, hogy megkönnyítsem a családom, a hozzám közelállók életét, hogy ne legyek a terhükre, ezt választanám.

- szögezte le Tahi Tóth László.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének