Létrehozva: 2016.09.16.

Ezért nem csalja meg többé feleségét a legendás magyar énekes

Életének azon szakaszáról vallott a botrányos énekes, amelyrõl igencsak kevesen tudhatnak.

Takáts Tamásról kevesen tudják, hogy amikor ideje engedi, templomba jár. Ráadásul olyannyira komolyan veszi mindezt, hogy néha még a felesége is megharagszik rá.

"Mindig is volt igényem a szellemiségre, ezt a hittel együtt meg is kaptam. Már gyerekkoromban kamunak tartottam a halál gondolatát, ráadásul ugyanígy éreztem a biológiaórán a gimnáziumban, amikor az evolúcióról tanultunk. Nem hiszem el, hogy a majmoktól származnánk. Mindenféle vallásról olvastam, de igazságillata csak az evangéliumoknak volt, 2003-ban ezért csatlakoztam a Hit Gyülekezetéhez” – kezdte a Lokálnak a zenész, akinek szinte mindene megvolt, mégis úgy érezte, nem teljes az élete.

Siker, csillogás, pénz kevésbé, de rengeteg nő, étel, ital, minden a markunkba hullott.

"A szívem közepén viszont valami nagy üresség tátongott. Ma már tudom, hogy ez Isten hiánya volt.”

Tamás nem titkolja, amióta rátalált a hitre, nincsen fontosabb az életében. Hetente többször jár misére. Ám kicsapongó múltjából adódóan felesége sokszor nem hitte el, hogy tényleg istentiszteletre jár. Így a kezdetekben a vallás gyakran jelentett vitaforrást kettejük között.

"Ennél fontosabb dolgot nem ismerek. Néha meg is sértődik a feleségem emiatt."

Olykor megkérdezi, hogy ugye én vagyok az első az életedben, ilyenkor azt mondom, a második, mert Isten az első. Ebből voltak vitáink is, de túllendültünk rajta.

"Egy nem hívő ember ugyanis nem tudja elképzelni, hogy én hetente többször, beleértve a vasárnapot is, felkelek, kiöltözöm és elmegyek imádni egy olyan lényt, aki szerinte nem létezik. Egy materialistának ez teljes idiotizmusnak tűnhet. Ebből voltak súrlódások."

Rájöttem, hogy vannak olyan dolgok, amiken változtatni kell, ilyen a megcsalás is. Már eszembe sem jutna egy másik nővel paráználkodni.

"Hiszen arra rámenne a családi béke, és a tízparancsolat is tiltja, ő ezt azonban nem hiszi el. A mai napig sokszor kérdőre von.”

Tamás ma már pontosan tudja, a vallás segített neki abban, hogy átvészelje az anyagi, és lelki eredetű problémáit.

"Éneket tanítok, egyre többet koncertezem, szerencsére így már az összes közüzemi számlámat rendezni tudtam. Korábban valóban voltak elmaradásaim, tartozásaim, nem ment a szekér, de ma már azt mondhatom, hogy kint vagyunk a mély vízből. Most épp a legközelebbi koncertünkre, a Takáts Tamás Blues Band lemezbemutatójára készülünk."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott