Létrehozva: 2016.03.17.

Ezért hagyta el Lajcsi és családja az országot!

Úgy tûnik, hogy Galambos Lajos felesége nem bírta tovább, felõrölték idegeit a razziák. Ezért döntött úgy a zenész, hogy Mexikóba viszi családját.

Bár a zenész a családjával már Mexikóban pihen, idehaza a rendőrség újabb razziát tartott a birtokán. Galambos Lajosék pedig pont a folyamatos razziák miatt hagyták el az országot. Legalábbis egy neve elhallgatását kérő ismerőse ezt állítja.

"Szó sincs arról, hogy Lajcsiék menekülnének a hatóságok elől. Ugyanis - mint azt korábban is hangoztatta - sem titkolni-, sem pedig szégyellnivalójuk nincsen."

Egyszerűen csak elegük lett abból, hogy az ő nevüket harsogja a sajtó. Amíg azonban Lajos bírja a strapát, addig Boglárka egyre nehezebben viseli, hogy meghurcolják a családját

- mesélte a Színes Ásznak az ismerős, aki szerint Boglárka eddig sziklaszilárd bástyaként emelkedett a család köré. 

"Egy kemény és megingathatatlan asszony, aki most ahelyett, hogy fellélegezne, csak újabb és újabb sebeket kapott. Eddig tartotta magát, ám nála is elszakadt a cérna. Családanyaként ugyanis nem is érhette nagyobb fájdalom annál, hogy a férjét és a gyerekeit tépik ízekre a bulvárlapok hasábjain. Ezt pedig csak tetézte, hogy a folyamatos razziák és áskálódások a hónapokkal ezelőtti sebeit is felszaggatták. Nincs abban semmi meglepő, hogy besokallt ettől"

- méltatlankodott az ismerős.

Tehát nagy valószínűséggel Boglárka belső békéje miatt döntött úgy Lagzi Lajcsi, hogy Mexikóba utazik családjával. Előreláthatólag március 30-ig tartózkodnak majd a tengerentúlon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét