Létrehozva: 2016.06.28.

Ezért akar minden pasi olyan nőt, mint a TV2 sztárja!

A magyar modell különös hobbijáról mesélt. S ha már a kikapcsolódásról volt szó, azt is elárulta, hogy igencsak veszélyes helyre készülnek nyaralni a párjával.

Mindig szerette a focit. Így gyakran tölti az idejét különböző focis játékokkal is.

„Az az igazság, hogy kisebb-nagyobb sikerekkel, de videojátékban nyomtam a FIFA-t. Volt már olyan is, hogy a barátaim nagy többségét el is vertem. Viszont a barátomat egyszerűen nem tudom. Ezért is ülök ott és nyomom mostanság mindig a játékot, hátha sikerül megvernem, de sajnos nem. Úgyhogy megmaradtam a szurkolásnál” – kezdte Kulcsár Edina a Mokkában.

„Amikor hazaérünk, este annyira fáradtak vagyunk mindketten, hogy nincs kedvünk elmenni moziba, vagy mást csinálni.

Ráadásul mindketten imádjuk a focit, ezért gondoltuk úgy, hogy ne csak nézzük, hanem játsszuk is

– mesélte az Aktív műsorvezetője.

Ha már kikapcsolódásról mesélt, azt is elárulta, igencsak rizikós helyre utazik a nyáron.

"Szeptember közepén megyünk majd el tíz napra. Miami lenne az úti cél. Ma még vissza kell szólnom, mert az utazási iroda vagy nyolcszor megkérdezett, hogy biztos vagyok-e ebben,

mert hogy hurrikánszezon lesz ősszel. Emiatt még gondolkozom az ügyön. Bár már kikértem a rajongóim álláspontját, akik teljesen megnyugtattak. Úgyhogy adok a véleményükre, maximum elvisz a hurrikán.

– mondta nevetve az egykori szépségkirálynő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott