Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.09.

Ez hihetetlen: Az Oxfordi Egyetemre hívták oktatni Cicciolinát

Staller Ilona szexdoktornak áll! Az egykori pornószínésznõ hamarosan az Oxfordi Egyetemen oktat.

Szerző Kóré Károly

Staller Ilona közel a 70-hez sem kíván hátat fordítani a szexnek, és ugyan felnőttfilmekben jelenleg nem szerepel, rendszeresen vesz részt felvilágosító előadásokon.

Cicciolinát a minap történetesen az Oxfordi Egyetemről keresték meg, és felkérték, repüljön hozzájuk, hogy a hallgatóknak elmesélje élettörténetét és tapasztalatait.

Aligha van nálam hozzáértőbb nő a földön

– nevetett Cicciolina, aki a %RIPOST%-nak azt is elmondta, mindenképpen sikernek érzi, hogy már a világ vezető tanintézményei is partnerként tekintenek rá. Bizonyára akad majd a diákok között néhány ficsúr, aki megpróbál közelebb férkőzni a szexbombához, azonban nem sok esélyük van arra, hogy Ilona a gyakorlatban is megmutassa nekik, mit is kell az ágyban tenni a másik fél javára.

„Én a határozott, érett férfiakat keresem. Ott hozzám fiatal srácok lesznek… Persze vágyom rá, hogy megtaláljam a tökéletes férfit, de nem a diákok közül! Egyébként egyre inkább úgy gondolom, hogy a nagybetűs férfikategória már rég nem létezik. Nekem az intelligencia és a műveltség legalább annyira fontos, mint a testiség. Lehet, hogy ezen sokan csodálkozni fognak, de nem vagyok nimfomániás. Persze akadnak futó kalandjaim, stabil kapcsolatom pedig hónapok óta nem volt”

– magyarázta Cicciolina, aki már alig várja, hogy az oxfordi diákokkal is megoszthassa tudását. A %RIPOST%-nak elárulta, milyen programmal készül.

Ha szeretnéd megismerni Cicciolina programját, keresd a keddi Ripostot az újságárusoknál!

Szerző Kóré Károly

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel