Létrehozva: 2019.11.14.

Ez durva, nagyon beteg dolgokat árult el exéről Halle Berry

Az 53 éves sztáranyuka gyermeke apjával többször is összetűzésbe került.

Halle Berry azt állítja, hogy exe, Gabriel Aubry „vérfertőző viszonyt” ápolt az egyik családtagjával és „rasszista indokból lelkileg bántalmazta” őt. Mindez egy újonnan feltárt jogi dokumentumból derült ki, amelyet az egykori pár 2011-es összetűzése után készítettek. Aubry és Berry a közös kislányuk miatt vesztek össze.

Fotó: Profimedia

Berry és Aubry kapcsolata 2005-ben kezdődött, 2008-ban született meg kislányuk, Nahla. A színésznő azzal vádolta meg exét, hogy megtagadta, hogy lányuk félvér, mert rasszista.

A színésznő állítása szerint exe vérfertőző kapcsolata tönkretette a szexuális életüket is, egy év alatt mindössze háromszor feküdtek le egymással. Azzal is megvádolta gyermeke apját, hogy kezeletlen mentális problémái voltak, például depresszióval és szorongással küzdött.

2011-ben Halle Berry Nahlával Franciaországba akart költözni, hogy akkori párjával, Olivier Martinezzel élhessen, de a bírák elutasították a kérelmét. Aubry és Martinez ekkor verekedett össze a színésznő otthonában. Mindketten kórházba kerültek – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott