Létrehozva: 2018.08.11.

Exszerelme rettegve ment el Orbán Józsi temetésére

Orbán Józsi egykori szerelme összetört, tejesen magára maradt. Azt állítja, a zenész barátai megvetik õt, elfordultak tõle.

A 100 Folk Celsius legendás tagját több százan kísérték utolsó útjára, csütörtöki búcsúztatóján minden barátja és tisztelője megjelent. A budapesti Nagyboldogasszony főplébánián köszönhettek el szerettei  Orbán Józsitól, aki hetvenéves korában, hosszú betegeskedés után július 30-án hunyt el.

A búcsú mindenkinek fájt, de a Józsi egykori kedvese reményt vesztve állt a templomban és később Józsi sírjánál. Már korábban is arról cikkeztek a lapok, hogy Andrea tizenöt év után elhagyta a beteg zenészt, de később mégis megcáfolták ezt a híresztelést.

Most kiderült az igazság, a nő a %RIPOST% kolléganőjének öntötte ki a lelkét, úgy érezte, már senki nem áll mellette.

"Nagyon egyedül érzem magam. Józsi barátai haragszanak rám, nem vesznek rólam tudomást”

- kezdte Andrea, aki a templomi szertartás után félve ült be a zenész temetésére tartó kisbuszba.

"Erősnek kell lennem, mert senki nem foglalkozik velem. Igaz, hogy az utolsó időszakban nem látogattam túl gyakran Józsit, de csak azért nem, mert én is beteg vagyok. Képtelen voltam feldolgozni, ami vele történik, közben igyekeztem magamon is segíteni. Több mint tizenöt éve ismerjük egymást a fiúkkal, de most mindennek vége, elfordultak tőlem, bevallom, rettegtem beülni a buszba. Úgy érzem, hogy engem senki nem akar megérteni, pedig csak mert nem vagyok rákos, még komoly betegséggel küzdök, amiből egyre inkább úgy érzem, hogy nincs kiút, és gyógyszer sincs rá.”

– panaszolta Andrea, aki kétségbeesésében sírásban tört ki.  

A %RIPOST% megtudta, Orbán Józsi komolyan vette Andrea problémáját, halála előtt néhány héttel még gondoskodni akart róla.

Ha további részleteket szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% szombati lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott