Létrehozva: 2016.05.10.

Exkluzív interjú Freddie-vel! Ma eldől, mit ér a Pioneer

Freddie túl van a kedd este startoló Eurovíziós Dalfesztivál elõdöntõjének fõpróbáján. Izgatott, ráadásul biztos benne, hogy nem lesz lehetõsége a fellépései elõtt megszokott rituáléjára. A tét óriási. Interjú Stockholmból.

Kedd este kilenc órától Európa és a világ szeme is a svéd fővárosra szegeződik, ahol kezdetét veszi a szombatig tartó menetelés. Freddie az első elődöntőben kapott helyet, ahol negyedikként adja majd elő Pioneer című versenydalát. Az élő közvetítést a Duna TV-n követheted majd.

A megmérettetés előtt még elmesélte a %RIPOST%nak, hogyan érzi magát.

%RIPOST% Múlt vasárnap érkeztél Stockholmba, hétfőn pedig egész nap próbáltál és interjúkat adtál. Azóta viszont volt pár lazább napod, amikor meg tudtad nézni a várost. Hogy tetszik?

Freddie: Tetszik a város és szerencsére nagyon jó az időjárás is eddig. Arra készültünk, hogy hűvös lesz, de tizennyolc fok van és napsütés. Voltunk buszos túrán, és be is sétáltunk az óvárosba, ami nagyon szép. Stockholm körül rengeteg apró sziget van, ezeket hajóról néztük meg. Különlegesen tiszta a levegő, ebben valószínűleg a tenger közelsége is sokat segít, ami néhol egészen benyúlik a városba. Kíváncsian várom a további programokat, de eddig nagyon tetszik Stockholm, kompakt, otthonos hely.

%RIPOST% Találkoztál már a többi versenyzővel? Van időtök beszélgetni a sűrű program mellett?

Freddie: Tel-Avivban, az eurovíziós rendezvényen találkoztam először a többi előadóval, ott tizennyolcan voltunk. Itt tudtunk beszélgetni is, megismerkedtem például a finn versenyzővel, Sandhja-val. Sajnos két nap alatt nem volt elég idő arra, hogy mindenkit megismerjek, de akikkel beszéltem nagyon kedvesek voltak. Ez a helyzet, hogy felléphetnek az Eurovíziós Dalfesztiválon a legtöbbjüknek szintén újdonság, már mindenki nagyon várja.

Szerdán Ira Losco, a máltai énekesnő meghívott engem és Zoë-t, az osztrák indulót egy máltai ételkóstolásra. Tipikus máltai csemegékkel kínált minket. Nem tudom azt mondani, hogy új kedvenc ételt találtam volna, de érdekes élmény volt belekóstolni a máltai ízvilágba.

%RIPOST% Hétfőn volt az első "éles" megmérettetés, az esti főpróbát pontozta az országok szakmai zsűrije, a keddi elődöntőben pedig a nézők szavaznak. Mire számítasz, milyen eredménnyel lennél elégedett?

Freddie: Mindenképpen szeretném, ha Magyarország bejutna a döntőbe, ez az első számú feladat most. Nem tudom, hogy mire számíthatunk, nehéz megítélni előre. Úgy érzem, hogy az egyéni ízlés nem mérvadó itt, mert az Eurovíziós Dalfesztivál egy hatalmas zenei olvasztótégely.

Én nem tudnám megmondani, hogy melyik dal nyerhet és miért. Mindenki azt mondja, hogy nagyon erős a dalunk, ami jól esik és bízunk benne, hogy ez majd a pontokban is megmutatkozik.De első körben az a feladatunk, hogy a lehető legmagabiztosabb produkcióval jussunk be a döntőbe. Az elődöntő jó lesz arra, hogy a műsort követő emberek el tudjanak minket helyezni a mezőnyben.

%RIPOST% Milyen volt először nagyközönség előtt énekelni az arénában?

Freddie: Nagyon jó élmény volt. Olyan hatalmas az aréna, hogy az ember nem érzékeli, hány néző van benne. A próbán még nem volt telt ház, de így is több ezer ember nézte az előadást. Kevés időm volt ezt felfogni, mert éppen csak felléptem a színpadra, körbenéztem, és már kezdődött is a dal. Szerintem most sikerült a legjobban az előadásunk az eddigi próbák közül. Úgy érzem, hogy összeállt a produkció, legalább ugyanilyet szeretnénk ma este is. Amikor a green room-ba (a fellépőknek kialakított pihenő az arénában - szerk.) mentünk a színpadról, körül tudtam nézni, és nagyon jól esett, hogy láttam magyar zászlókat a közönségben.

%RIPOST% Készen állsz a mai esti élő adásra?

Igen, nagyon várom. A tegnap este hatalmas löketet adott, nem is tudtam utána elaludni. Alig várom, hogy újra a színpadon álljak.

%RIPOST% Milyen látványra számíthatnak ma este a nézők a magyar produkciótól az elődöntőben?

Freddie: Nagyon letisztult lesz az előadásunk, mind a színpadi megjelenés, mind a vizuális elemek tekintetében. A dalra és a mondanivalójára szeretnénk helyezni a hangsúlyt, a színpad és a látvány pedig ezt fogja támogatni. Nem mindenki ezt az utat választotta, de mi így döntöttünk. Bízom benne, hogy a természetesség és egyszerűség, amit képviselünk, át fog jönni a nézőknek is.

 

%RIPOST% Hogyan készülsz a színpadra lépés előtt, van valami rituáléd?

Freddie: Van. Nagyon fontos a koncertek előtti utolsó öt percben a csend, hogy ki tudjam üríteni a fejem.

Itt erre nincs nagyon lehetőség a feszes tempó miatt, de ez nem baj, a színpadon ki tudjuk adni magunkból a feszültséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel