Létrehozva: 2019.11.27.

Esküvői pletyka: Majka már megint a bolondját járatja velünk

A műsorvezető és gyermekei édesanyja, Dundika évek óta ködösít a nagy nappal kapcsolatban.

Majka újabb információkat csepegtetett el esküvőjével kapcsolatban a kamerák előtt. A minap a Nyomd a gombot, tesó! című műsorban egy szerelmespár küzdött a nyereményekért, és mint minden alkalommal, a műsorvezető ezúttal is jól elbeszélgetett a versenyzőkkel. Így került szóba egy izgalmas téma, az esküvő is. Persze, most sem derült ki az igazság...

Fotó: Instagram

„Én azért nem akarok bulit csinálni, mert eljönnek a haverok, akik berúgnak helyettem, az én pénzemen” – kezdett bele mondandójába Majka, majd mindenki meglepetésére így folytatta: „Megtörtem! El kell venni az asszonyt, nincs mese” – magyarázta, mintha már túl is lennének a lagzin. Majd kétértelműen, az előbbit megcáfolva rögtön hozzátette: „Kettő gyerek után megérdemli minimum, hogy elvegyük.”

Nos, hogy valóban kimondták-e már a boldogító igent Dundikával, arra most sem kaptunk választ, és Majka megint a bolondját járatja velünk: egyszer múlt időben, máskor jövő időben utal az esküvőre.

Pedig évek óta mindenki azt találgatja, hogy egybekeltek-e már, vagy még mindig „csak” jegyben járnak? Mint ismeretes, Majka 2012 novemberében kérte meg Dundika kezét, de a lagziról azóta sem tudni semmit. Mindkét fél a mai napig ködösít a témával kapcsolatban. Az persze elég árulkodó, hogy Hajni már felvette Majka vezetéknevét...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját