Létrehozva: 2020.02.07.

Ennyi volt, Arnold Schwarzenegger 72 évesen örökre befejezte

A színész és Kalifornia egykori kormányzója többet nem használ súlyzókat az edzésein.

Arnold Schwarzenegger 60 év után leállt a súlyemeléssel, többé már nem épít izmot. Ezt maga a világ leghíresebb testépítője jelentette be, de hozzátette, hogy lejár az edzőterembe biciklizni és főleg a kardiózással foglalkozik. Egy Venice Beach-i edzőterembe jár, szinte minden reggel hatkor edz egy kicsit.

Fotó: Profimedia

Tervei szerint inkább az unokáit emelgeti a jövőben, mert szerinte veje, Chris Pratt nemsokára családot alapít lányával, Katherine-nel.

A 72 éves Schwarzi 12 évesen kezdte el testépítői karrierjét még Ausztriában, öt évvel később, 1965-ben pedig már ő lett Mr. Európa Junior. Később izmainak köszönhetően Hollywoodban is felejthetetlen karriert futott be, miközben ötször lett Mr. Universe és hétszer Mr. Olympia.

A karácsonyi időszakban egyébként Clint Eastwood oldalán lehetett látni, aki már 89 éves, de ő is remek formában van, még Schwarzeneggerrel síelt az ünnepekkor – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját